A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden arra szólította fel a magánnyugdíjpénztárakat, hogy a zökkenőmentes elszámolás érdekében a volt pénztártagok adatmódosítási kérelmének tegyenek eleget, valamint az át nem vett és a magánnyugdíjpénztárakhoz visszaérkezett összegek kifizetését a volt pénztártagok rendelkezése alapján augusztus 31-ig ismét tegyék meg. A Stabilitás Pénztárszövetség szerdai közleményében ugyanakkor kifogásolta, hogy a Magyar Posta szeptember 16-ig „visszatartja” az elakadt utalásokat, így a pénztárak nem tudják határidőn belül teljesíteni a minisztérium felszólítását.
Bába Julianna, a Stabilitás elnöke hangsúlyozta: a legjobb szándékuk ellenére technikailag képtelenség a minisztérium felszólításának eleget tenni, ugyanis a tárca szerint a törvényi határidőn belül – azaz 2011. augusztus 31-ig – kellene a visszaérkező utalásokat ismételten megindítani. Ez csak azokban az esetekben lehetséges, ahol a visszalépő tag banki átutalást kért, és számlaszáma rosszul szerepelt pénztára nyilvántartásában. Akikhez viszont a pénztárak postai úton kísérelték meg eljuttatni a reálhozamot, azok esetében a visszaérkező összeget a Magyar Posta – hatályos üzletszabályzatának megfelelően – 2011. szeptember 16-ig visszatartja.
A Magyar Posta csütörtökön az MTI-vel azt közölte: a posta az utalványban megjelölt címhelyen 150 000 forintig házhoz kézbesíti a reálhozamot. Abban az esetben, ha a házhoz kézbesítés a címzett távollétében sikertelen volt, a kézbesítő értesítést hagy az ügyfélnek. A 150 ezer forintot meghaladó összegű utalványokról az ügyfelek szintén értesítést kapnak, amellyel a megjelölt postahelyen vehetik át az utalvány összegét.
Válaszában a posta rámutat: a postai szabályozás szerint csak és kizárólag az így kiértesített ügyfelek – a nyári szabadságolásokra tekintettel – vehetik át szeptember 16-ig a nekik érkezett reálhozamot az értesítésben megjelölt postahelyen. Erről a posta az ügyfeleket, illetve a nyugdíjpénztárakat a postahelyeken és az interneten megtalálható hirdetményben, illetve közleményben értesítette. Azoknak ügyfeleknek, akik szeptember 5-ig nem veszik át az utalványozott összeget, a posta szeptember 16-a előtt ismét értesítést küld.
A posta hozzáfűzi: tapasztalataik szerint a nyaralási időszak letelte után az ügyfelek a postahelyeken keresik majd a kiutalt pénzt. Amennyiben a posta ezeket a nyugdíjpénztárnak visszautalja, úgy az ügyfelek nem jutnak időben a pénzükhöz csak akkor, ha azt a nyugdíjpénztár ismételten kiküldi nekik postán.
A kézbesíthetetlen utalványokat (például téves címadatok, a címzett utánküldés kérése nélkül elköltözött) a posta haladéktalanul visszaküldi a folyósító nyugdíjpénztárnak, és semmilyen módon nem akadályozza a pénztárakat abban, hogy ezeket az összegeket újra folyósítsák az ügyfélnek, feltéve, hogy időközben a címadatok pontosítása megtörtént, ellenkező esetben az ismételt kiutalás értelmetlen – hangsúlyozza a posta.
Arra reagálva, hogy a Stabilitás szerdán azt kérte az NGM-től, egyeztessen a jogszabályi ellentmondások feloldásáról, a posta úgy válaszolt: minden olyan egyeztetésre nyitottak, amely az adott ügyben a megoldást segíti.
(MTI)
Egy kecskeméti nő olyan hálás volt az orvosnak, aki megmentette az életét, hogy meztelenül ment be hozzá