A Bonafarm csoporthoz tartozó Sole-Mizo Zrt. 28 termékét, amely eddig Sole márkanévvel került a boltokba, az ősz folyamán a cég húzó márkája, a Mizo név alatt hozzák forgalomba. Így az ismert márka kínálata új termékkategóriákkal bővül, mint például a gyümölcsjoghurtok, a krémfehér sajt vagy a kávétejszín – közölte a társaság.
A Sole márka ugyanakkor nem szűnik meg, mivel a cég exportja jelentős mértékben támaszkodik az ezzel a logóval forgalmazott termékekre. Ezért például több sajtot, kávétejszínt és reggeli italokat – amelyek elsősorban a román, az arab és a balkán országok piacain népszerűek – nem érint a változás.
Szilágyi László kereskedelmi és marketingigazgató közölte: a cég árbevétele 2010-ben 36,6 milliárd forint volt. Ez az előző évhez képest 2 százalékos visszaesést jelentett, ami elsősorban a tavaly jelentősen megnövekedett nyerstej-alapanyagár által okozott fogyasztáscsökkenéssel magyarázható. A társaságnál a kivitel jelenlegi részaránya a teljes árbevétel 22 százaléka.
A szakember szerint a nyerstej árának növekedése tovább erősítette a fogyasztás visszaesésének kedvezőtlen folyamatát. Így elképzelhető az árbevétel további csökkenése, de ennek mértékét még nehéz meghatározni. A csökkenő forgalmat termékfejlesztésekkel, illetve az értékesítési munka hatékonyságának további növelésével igyekeznek ellensúlyozni – tette hozzá. A márkák közötti árcsoportosítástól a cég a forgalom növekedését reméli, mivel a Mizo márkanév alatt forgalomba hozott termékeket a fogyasztók nagyobb bizalommal vásárolják a társaság szerint.
(MTI)
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó