A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI-nek az eszközkezelő létrehozásával kapcsolatos megkeresésére pénteken azt válaszolta: a nemzeti eszközkezelő társaság felállítása érdekében a kormány július 18-i határozatában kétmilliárd forint átcsoportosítását rendelte el a MNV Zrt.-hez mint tulajdonosi joggyakorlóhoz a Miniszterelnökség „rendkívüli kormányzati intézkedések” fejezetének terhére. A társaság felállítása a vagyonkezelő MNV Zrt.-n keresztül megkezdődött és várhatóan augusztus végéig lezárul – írták.
A kormány június 28-i rendeletében július 31-i határidőt szabott a nemzetgazdasági és a nemzeti fejlesztési miniszternek, hogy dolgozza ki a nemzeti eszközkezelő társaság működési feltételeit. Ebben a rendeletben a kabinet arról is döntött, hogy a gazdasági miniszternek július 31-ig kell gondoskodnia a szükséges forrásokról, a nemzeti fejlesztési miniszternek pedig a forrásbiztosítást követő 30 napon belül kell az MNV Zrt. útján a társaság felállításáról.
A kormány egy következő, július 18-i határozatában rögzítette, hogy az idei költségvetési törvény Miniszterelnökség fejezet terhére kétmilliárd forint átcsoportosítása történjen meg a nemzeti eszközkezelő felállítása és működése érdekében. Ezt követően egy új, augusztus 10-i határozatában a kabinet módosította a július 18-i rendeletét, és kötelezte a két szakminisztert, haladéktalanul dolgozza ki, hogy a nemzeti eszközkezelő társaság milyen áron vegye meg a kényszerértékesítésre kiválasztott lakásokat. A legutóbbi rendeletben a két szakminiszter és a közigazgatási és igazságügyi miniszter augusztus 31-ig kapott határidőt arra, hogy javaslatot tegyen a nemzeti eszközkezelő társaság által megvásárolandó kényszerértékesítésre kiválasztott lakások bírósági végrehajtás és a bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésének összehangolására.
(MTI)
Egyre nagyobb bajban a SPAR - heti összefoglaló