A több évezredes múlttal bíró városban augusztus 26. és 28. között az ókor és a középkor évszázadai elevenednek meg. Az idelátogatók jelmezt öltve maguk is római kori polgárokként bolyonghatnak a város utcáin és terein, változatos programok között válogatva, de a középkori nomád életmódból is kaphatnak ízelítőt. Több mint húsz helyszínen csaknem 300 programot kínálnak az érdeklődőknek: nem maradhat el az Öreg Város Vására (Forum et Mercatus), ahol többek között fazekas, fafaragó, bőrdíszműves és ékszerkészítő mesterek egyedi munkáit lehet megcsodálni és megvásárolni. A Karneválszínház (Teatrum Savarienses) – mely szintén emblematikus része a rendezvényeknek – idén egy modern darabbal készült. A Könnyű préda című komédiában egy éppen megözvegyült középkorú szépasszony kalandjait követhetjük nyomon Udvaros Dorottyával a főszerepben. A színházkedvelőknek azonban nem árt alaposabban tanulmányozniuk a programfüzetet, hiszen a Művészetek Utcájában, az evangélikus templomban és a Romkertben is találhatnak kedvükre való előadást.
A Fő tér lesz idén is a rendezvény centruma, ahol a Vesta Templom őrzi majd a karnevál lángját, mely csütörtök este lobban fel, majd vasárnap est huny ki. Ugyanitt a Fórum Színpadon a világzene, a dzsessz és a swing egyaránt helyet kap, olyan fellépők mellett, mint Nikola Parov és Herczku Ági, vagy a Balkan Fanatik. A Történelmi Témaparkban germán harcosok és római gladiátorok mindennapjaiba csöppenhetünk bele, de megelevenedik a római és a hun háborúk időszaka, valamint a kalandozó magyarok csatái is. A hagyományőrző egyesületek előadásai közül nem hiányozhat Kassai Lajos lovasíjász és tanítványainak műsora sem. E színes kavalkádban bizonyára sokaknak jól fog esni, ha a Borok Utcájában (Via Vinorum) megkóstolhatnak valamilyen üdítő nedűt, miközben itt is a zenei kínálat széles palettájára készíthetik a fülüket. A déli életérzést azonban nem csak az itt elfogyasztott borok idézhetik meg, a Mediterrán Udvarban táncmulatsággal pezsdíthetik fel az éjszakát a mulatni vágyók. A hagyományos helyszínek között idén is kiemelt szerep jut a Romkertnek, ahol speciális tehetségkutatóval egybekötött rabszolgavásáron vehet részt Pannónia népe.
A korábbi évek népszerű eseményei mellett új helyszínekkel és programokkal is bővül a rendezvény. Mint azt Szommer Ildikó szervező az MNO-nak elmondta, igyekeznek tágítani a programokat, ezt jól mutatja, hogy újabb egyesületek, intézmények, galériák csatlakoztak kísérő helyszínekként a programokhoz. Már az elmúlt héten voltak olyan események, előadások, melyek a hétvégi rendezvényekhez kapcsolódnak. Megválasztották például a karnevál legjobb borát: a 42 nevezett nedű közül egy Deja Vu nevű, keszthelyi, késői szüretelésű, száraz fehér bor lett a nyertes, melyet a Borok Utcájában is meg lehet majd kóstolni. Újdonság továbbá, hogy a borok mellett idén a sörkedvelők is megtalálhatják számításukat Savariában. A Sörtéren megszokott, kedvenc ízeik mellett igazi különlegességekbe is belekortyolhatnak az aranyló ital kedvelői. Ám nem árt az óvatosság, mert itt bármikor lecsaphatnak rájuk a garabonciások, maskarások.
Új látványelemekkel is igyekeznek lenyűgözni a nagyérdeműt, hiszen a hatalmas vásár helyszínéül szolgáló Thököly utcában egy nyolc méter magas és tizenegy méter széles diadalívet is felépítenek, ahonnan még a portyázó legionáriusokat is szemmel lehet tartani – mondta el Szommer Ildikó. A látogatókat a különböző istenek – Bacchus, Mars és Minerva – szobrai is segítik majd az eligazodásban. Igazi kuriózumnak számít, hogy Szombathely egyik kincse, az Iseum (Isis-szentély) – mely tíz éven át zárva volt – most felújított állapotban megnyitja kapuit a nagyközönség előtt, így Pannónia egyik legjelentősebb szakrális helyszínén láthatják majd több alkalommal is az operarajongók Mozart klasszikus darabját, a Varázsfuvolát.
A karnevál egyik fénypontja várhatóan idén is a fáklyás felvonulás lesz, melyben nyolcszáz fő vesz részt. Az ország minden tájáról érkeznek hagyományőrzők, emellett Olaszországból, Németországból, Ausztriából és Romániából is. Közép-Európa legnagyobb historikus, jelmezes kavalkádjára több mint 100 ezer látogatót várnak, mely egyszerre kínálja a szórakozás és a tanulás lehetőségét, ahol az érdeklődők aktív részesei, alakítói egy ókori, középkori város mindennapjainak.
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket