A Fővárosi Vízművek a Deák téren ballonos vízadagoló automatákkal és párahűtőkkel várja a járókelőket a hőségriadó idején – várhatóan a hét végéig – 8 és 18 óra között. Emellett Budapest több csomópontján, így a Széll Kálmán téren, az Örs vezér terén, a Blaha Lujza téren és a Nyugati téren mozgó egységek, hűtőkocsik segítségével zacskós vízhez juthatnak az arra közlekedők. Ha a hét végén is érvényben lesz a hőségriadó, akkor a Fővárosi Állatkert bejárata is bekerül a mozgó helyszínek közé.
Debrecenben palackozott ivóvizet osztanak a rendkívüli melegben csütörtökön és pénteken két forgalmas csomópontban – közölte az önkormányzat az MTI-vel. Az önkormányzat megbízásából a Debreceni Vízmű Zrt. szerzi be a több száz palack ásványvizet, amelyet a városi közmunkásokat foglalkoztató Dehusz Kht. munkatársai osztanak két napig. Debrecen főterén emellett vízporlasztó kaput állítottak fel és a főbb utakat folyamatosan locsolják.
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. munkatársai csütörtökön és pénteken Vác, Szentendre és Gödöllő forgalmas csomópontjaiban osztanak csapvizet. Zalaegerszegen a Kovács Károly téri parkolóban, míg péntek délelőtt a piacon is osztanak vizet a járókelőknek a Zalavíz Zrt. dolgozói. Szegeden a már működő 43 ivókút mellé további négy mobil ivókutat helyeztek ki a Szegedi Vízmű Zrt. munkatársai a belvárosi Széchenyi téren, a Dugonics téren, az Aradi vértanúk terén és az Erzsébet-ligetben. Tatabányán az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. friss karsztvizet oszt a lakosságnak. Délelőtt 10 és délután 15 óra között a Dózsakert sétálóutcában, valamint a Ságvári Endre utca 5. (Smaragd Gyógyszertár) előtt olthatják szomjukat a járókelők. Dorog és Esztergom központjában is friss vízhez juthatnak a szomjazók napközben 8 és 15 óra között. Székesfehérváron a Fejérvíz Zrt. már befejezte az osztást, csaknem 25 ezer pohárnyi vizet osztottak szét. Jelenleg tűzcsapokra szerelt ivókutak működnek a város különböző pontjain.
(MTI)
Gázolás történt a Blaha Lujza téren, nem jár a 4-6-os villamos - fotó