A kormányfő hazatéréséről a jemeni állami televízió számolt be. A jemeni elnök – több más vezetővel együtt – súlyosan megsebesült az ellene június 3-án végrehajtott merényletben. Két hónapon át egy rijádi katonai kórházban ápolták, s bár augusztus 16-án elhagyhatta az egészségügyi intézményt, azóta sem tért haza a sivatagi királyságból. Száleh betegágyán váltig állította, hogy hazatér, és tárgyalásokat szorgalmazott a kormány és fél évig tüntető rendszerbírálók között. Politikai ellenfelei azonban minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megakadályozzák a 33 éve hatalmon lévő elnök hazatérését.
(MTI)
Kisiklott egy tehervonat a soroksári állomásnál