A honlapjukon található előrejelzés szerint Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém, Fejér, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megyében, valamint Budapesten a napi középhőmérséklet három egymást követő napon meghaladja a 27 Celsius-fokot, így ezeken a területeken szerdán a legmagasabb szintű figyelmeztetés lesz érvényben.
Fehér Tamás, a meteorológiai szolgálat veszélyjelző munkatársa kedden az MTI-nek elmondta: az északkeleti megyékben szerdán 25 fok körüli napi középhőmérséklet várható, így Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyében még másodfokú figyelmeztetés lesz.
Kedden a maximumok 31 és 36 fok között alakulnak. A legmelegebb valószínűleg a déli területeken és a Balatonnál lesz, míg a „leghűvösebb” az Északi-középhegységben várható. Szerdán hajnalban 16-22 fok várható, délutánra 33-38 fokig emelkedhet a hőmérséklet. Mint a meteorológus elmondta, a hőség csütörtökön és pénteken fog tetőzni. A hőmérséklet maximuma mindkét nap elérheti a 38 fokot. Szombaton némileg mérséklődik a kánikula, de még ekkor is 30-35, vasárnap pedig 28-33 fokra lehet számítani.
Szombatig, vasárnapig nem valószínű csapadék. Vasárnap az Északi-középhegységben lehet néhol egy-egy zápor, de hétfőn is csak helyenként kell esőre számítani. Az előrejelzések szerint jövő kedd, szerda környékén érkezhet meg a több csapadékot hozó hidegfront, de ez még bizonytalan – mondta Fehér Tamás.
Paller Judit országos tiszti főorvos kedden 0 órától éjfélig másodfokú, szerdán 0 órától péntek éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el. Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet főigazgató-helyettese emlékeztetett, hogy az idén egy nagy hőséghullám volt eddig júliusban, és azokban a napokban 25-30 százalékkal nagyobb volt a halálozási arány.
Nem lesz vízkorlátozás a fővárosban
A Fővárosi Vízművek napi kapacitását a mostani kánikula idején sem közelíti meg a budapestiek vízfogyasztása, így korlátozásokra sem kell számítani – mondta kedden Sándor Zsolt, a Fővárosi Vízművek kommunikációs osztályvezető-helyettese az MTI-nek. A Deák téren már a nap folyamán, míg a forgalmasabb fővárosi csomópontokban szerdától lesz ingyenes vízosztás – tette hozzá.
A budapestiek egy átlagos napon 400 ezer köbméternyi vizet fogyasztanak. Ez hőség idején akár 20 százalékkal is megnőhet, így elérheti a 450-550 ezer köbmétert is – mondta a Fővárosi Vízművek kommunikációs osztályvezető-helyettese. Sándor Zsolt hozzátette: a vízművek napi kapacitása 900 ezer köbméter, amelyet meg sem közelít a jelenlegi fogyasztás. A szakember emlékeztetett rá, hogy a 80-as években volt szükség utoljára korlátozásokra, az akkor még a főváros területén működő nagyipari vállalatok miatt.
Fontos a folyadékpótlás
A jelenlegi hőségben rendkívül fontos az emberi szervezet számára a folyadékpótlás – hangsúlyozta Sándor Zsolt, hozzátéve: minimum 2,5 liter víz fogyasztására van szükség naponta. A budapesti víz kellő mennyiségű ásványi anyagot tartalmaz, ezért elegendő csapvizet inni. A szakember felhívta a figyelmet arra is, hogy kánikulában érdemes naponta többször lezuhanyozni, ám a háziállatok itatásáról és a növények locsolásáról is gondoskodni kell. A vízművek szakembere szerint a virágokat az esti vagy a kora reggeli órákban érdemes locsolni, mert a tűző napon öntözött növények kiégnek.
Hűtik, mossák az utcákat
A hőség miatt Budapest utcáit éjjel-nappal mossák és hűtik, a forgalmas csomópontokban vizet osztanak, a strandok tovább tartanak nyitva – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel. Miután az országos tiszti főorvos kedden 0 órától éjfélig másodfokú, szerdán 0 órától péntek éjfélig harmadfokú hőségriasztásról határozott, a fővárosi önkormányzat a budapesti közműcégek segítségével keddtől „próbál enyhíteni a fővárosiak melegérzetén” – olvasható a közleményben.
Mint írták, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. éjjel-nappal mossa és hűti Budapest utcáit. A nappali órákban a lakótelepek és a sűrűn lakott városrészek mellékutcáit, este pedig a fő- és tömegközlekedési úthálózatot locsolják. A BKV Zrt. által megadott vonalakon a villamossíneket is naponta locsolják.
A Deák Ferenc téren párahűtőket állítanak fel és vizet osztanak a Fővárosi Vízművek munkatársai. Emellett a város több forgalmas csomópontján, a Széll Kálmán, az Örs vezér, a Blaha Lujza és a Nyugati téren hűtőkocsikból zacskós vizet osztanak. A Főkert Nonprofit Zrt. valamennyi, kezelésében lévő ivókutat megnyitja.
A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. strandjai meghosszabbított nyitva tartással üzemelnek. A Budapest.hu oldalon megtalálható azon fővárosi épületek listája, ahová bárki betérhet hűsölni a hőségriasztás ideje alatt.
Vízosztással készülnek
Vízosztást szervez a helyi önkormányzat a hőség miatt a térség vízszolgáltatójával közösen – közölte a győri városháza kedden az MTI-vel. Mint közleményükben írják, a megyeháza előtti téren szerdától péntekig napközben párásító kapu, illetve lehűlést segítő víz várja az arra járókat.
A soproni önkormányzat közleményében az áll: a közterületeket rendszeres időközönként locsoltatják, kiemelten kezelik az egészségügyi és szociális intézmények, ifjúsági táborok és a hajléktalanok ellátását ivóvízzel, biztosítják a köztéri ivóvízkutak működőképességét, és szükség szerint intézkednek ivóvíz osztásáról a forgalmi dugókban rekedt autósoknak és a járókelőknek.
Locsolják a főutakat Békéscsabán
Békéscsaba önkormányzata kedden elrendelte a tömegközlekedés által érintett útszakaszok locsolását – közölte a városháza az MTI-vel. Közleményükben azt írták, hogy folyamatosan működik a párakapu az Andrássy út Szent István tér felőli részén. A városban a közkifolyók, ivókutak folyamatosan adják a vizet. A szerdától érvényes harmadfokú hőségriasztás miatt a Békés Megyei Vízművek Zrt. munkatársai szerdán, csütörtökön és pénteken a belvárosi Korzó téren ivóvizet osztanak a járókelőknek.
Bárki hűsölhet a polgármesteri hivatalban
Az utak és a járdák locsolása mellett néhány közhivatal légkondicionált tereinek megnyitásával is segíti elviselhetőbbé tenni a hőséget Százhalombatta vezetése – közölte a város polgármestere kedden az MTI-vel. Vezér Mihály (Értünk Százhalombattai Közéleti Egyesület) tájékoztatása szerint a település kommunális szolgáltatójának, a Szákom Kft.-nek a locsolóautói napi nyolc órában hűtik az utakat és a járdákat, elsősorban a lakótelepeken.
A százhalombattaiak rendelkezésére bocsátották a polgármesteri hivatal, illetve a Százhalom Egészségügyi Központ légkondicionált közösségi tereit, ahol bárki hűsölhet. A polgármesteri hivatalba érkező ügyfelek a folyosókra kihelyezett vízautomatákból szolgálhatják ki magukat, míg az okmányirodán várakozóknak ásványvizet osztanak. Az egészségügyi intézményekbe betérőket a friss víz mellett a hőséggel kapcsolatos orvosi tanácsokkal is ellátják – tette hozzá a polgármester.
(MTI)
Orbán Viktor az Eurochambres vezetőjével tárgyalt