Az árhatásoktól megtisztítva a megrendelések értéke 4,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, míg a forgalom bő 15 százalékkal, 38 milliárd euróra nőtt – derül ki a statisztikai hivatal által nyilvánosságra hozott adatokból.
A jó konjunkturális helyzetnek köszönhetően a korábban vártnál nagyobb bevételre számít az idén egész évben is a német építőipar: az ágazat szakmai szervezete, a ZDB korábbi értékelése szerint az idén 83 milliárd euró fölé növekedhet a bevétel.
A növekedés motorja az idén a lakásépítés lesz a 2009 óta tartó mélyrepülés után, itt 4,4 százalékkal, 27,5 milliárd euróra nőhet a forgalom. Ugyancsak 4 százalék körüli növekedés várható a beruházási céllal megvalósított építkezéseknél, csaknem 31 milliárd euróra. Az egyetlen bizonytalan terület az állami megrendeléseké, itt a szakma arra számít, hogy az idén 3 százalékkal csökkennek a bevételek, 25,3 milliárd euróra.
Németországban egy éve, tavaly augusztusban kezdtek el nőni ismét az építőipar megrendelései. Két és fél éves csökkenés után akkor volt az első növekedés az új megrendelésekben, majd az élénkülés az idén tavasszal kapott igazi lendületet.
(MTI)
Egyre nagyobb bajban a SPAR - heti összefoglaló