A két elkövető egy fehér színű Volkswagen Golffal törte át az ünnepnap miatt zárva tartó pláza Tihanyi Árpád út felőli főbejáratát. Az Orex bolt előtt megálltak, egyikük a járműből símaszkban kiszállt, kalapáccsal beverte a kirakatot és összekapkodta az ékszereket – számolt be az alezredes a térfigyelő kamera által rögzített rablásról. A kocsit vezető társa a járművel megfordult a pláza folyosóján, majd a megszerzett zsákmánnyal kihajtottak. Az utcán átszálltak egy piros színű kombi típusú járműbe és eltűntek a helyszínről. Az egész akció a bejárat betörésétől a távozásig 90 másodpercig tartott.
A rendőrkapitány közlése szerint augusztus 20-a reggelén két biztonsági őr teljesített szolgálatot az üzletközpontban. A bűncselekmény idején egyikük WC-n volt, másikuk az ügyeleti központban tartózkodott, s elmondása szerint a gépház zaja miatt nem hallott semmit. A kamerák képein üvegcserepeket észlelt, de mire az ékszerbolthoz értek, addigra már ott volt a rendőr járőr és a pláza távfelügyeleti cégének járőre is – közölte az alezredes. A nyomozás során kiderült, hogy a szlovák rendszámú fehér Golfot Ausztriában tavaly kivonták a forgalomból, mert külföldinek adták el. A szlovák rendszámot augusztus 19-én eltűntként kezelték Szlovákiában, azt nagy valószínűséggel ellopták – tette hozzá a rendőrkapitány. Horváth Csaba szerint vélhetően külföldi elkövetők hajtották végre a múlt szombati akciót.
Ram-raiding (kostámadás) az angol elnevezése ennek az elkövetési módszernek, amelynek lényege, hogy a tettesek valamilyen, többnyire nagyobb, nehéz járművel betörik egy zárt üzlet üvegablakait vagy ajtaját, hogy oda bejutva azt kifosszák. Az akciót rendkívül rövid idő alatt hajtják végre, a bűncselekményhez rendszerint azonosíthatatlan autókat használnak – magyarázta a kapitány. Magyarországon ezzel az elkövetési módszerrel még nem találkoztak – mondta Horváth Csaba. Mint hozzátette, Nyugat-Európa több országában 2008 és 2010 között litván elkövetők zsákmányoltak 2,5 millió eurós értéket ezzel a módszerrel. Azokkal az esetekkel összefüggésben tizenhat embert tartóztattak le – jegyezte meg az alezredes.
(MTI)
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön