Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója a SZÉP-kártya bevezetését követő első két hónap tapasztalatairól szóló keddi háttérbeszélgetésen elmondta, hogy az eddigi két kártyahasználati lehetőség (POS-terminál, webshop) mellett egy újabbat indítottak el: a szállásadók a SZÉP-kártya saját honlapján is bejelentkezhetnek egy virtuális pénztárba. Úgy fogalmazott: nagy áttörésre idén nem számítnak, hiszen a SZÉP-kártya a tervekkel ellentétben nem az év elején, hanem az év közepén jelent meg a piacon, akkor, amikor a cégek többsége már felosztotta a cafeteria-elemeket a dolgozók között. Idén a hátteret, infrastruktúrát építik tovább azért, hogy az elfogadóhelyek számát több ezerre tudják növelni – emelte ki.
A vezérigazgató becslése szerint a kártyára dolgozónként hozzávetőleg 50 ezer forintnyi összeget töltenek fel a munkáltatók. Elmondta még, hogy a beruházás elindítására egyelőre pár 10 millió forintot költöttek, és további 100 millió forintos kiadással számolnak.
Fodor Imre, a SZÉP-kártya hálózatának kiépítéséért felelős vezető tanácsadó azt emelte ki, hogy a harmadik kártyahasználati lehetőséget, a virtuális számlát azon szállásadók számára fejlesztették ki, akik ugyan rendelkeznek internetes kapcsolattal, de náluk nincs lehetőség online szállásfoglalásra. A SZÉP-kártya használata az OTP oldalán egyszerűen, biztonságosan megoldható – közölte.
Mint mondta, eddig 600 elfogadóhellyel kötöttek szerződést, a reményeik szerint ez a szám az év végére a 8 ezret is elérheti. Kérdésre válaszolva beszélt arról is, hogy a több mint 600 elfogadóhely 10 százaléka van Budapesten, a többi vidéken. A SZÉP-kártya egy elektronikus utalvány, amely a cafeteria-rendszerben az üdülési csekket váltja fel.
(MTI)
Napi Balfék: Kiket keres Karácsony?