Kibékült Mészöly Kálmán és Buzánszky Jenő – írta honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség. Az Aranycsapat kórházban ápolt labdarúgóját Mészöly kereste fel, hogy bocsánatot kérjen tőle, aki ezt el is fogadta. „Az MLSZ-ben hallottam, hogy mi történt, és azonnal felhívtam Jenő bácsit” – mondta Mészöly Kálmán. „Megkérdeztem, hajlandó-e fogadni, mert szeretnék bocsánatot kérni, amire azonnal igennel felelt, én pedig bementem hozzá. Jól elbeszélgettünk, tisztáztunk mindent, és a legnagyobb békében váltunk el. Tény, mostanában kicsit idegesebb vagyok a szokottnál, a Vasasnál nem mennek rendben a dolgok, Géza fiamat elküldték Újpestről, és mindez megviselt. Én vagyok a fiatalabb, nekem kellett lépnem, és örülök, hogy megtettem.”
Buzánszky így nyilatkozott: „A szememmel volt baj, de szerencsére már látok, és szerdán már haza is engednek. Örülök, hogy Kálmán belátogatott hozzám, amúgy én már nem is haragudtam rá, ismerem, mekkora lelke van, nem is lehetett kérdés, hogy elfogadom a bocsánatkérését.”
A két legendás labdarúgó tavaly a Nagyváradi AC százéves jubileumát ünnepelve veszett össze, amikor Buzánszky szóvá tette, hogy Mészölynek nincs dolga a kezdőrúgásnál. Ezután üzengettek egymásnak a sajtóban, Mészöly azt mondta, Buzánszky nem volt jobb játékos nála és ő többször is volt válogatott, míg Buzánszky azt válaszolta, Mészöly válogatottja több alkalommal kapott ki, mint az Aranycsapat.
(mlsz.hu)
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek