Az 55 éves szakvezető egy bogotai szórakozóhelyen megütött egy nőt, aki kritizálta az általa favorizált játékrendszert. Később nyilvánosan elnézést kért tettéért – mondván, elvesztette az önuralmát –, a szövetség pedig eleinte nem említett menesztést, ám a jogvédő szervezetek tiltakozása után elfogadhatatlannak nevezte a tréner viselkedését. Gomez később közölte: távozik, hogy elejét vegye az országot, a válogatottat és a szponzorokat esetlegesen érő károknak.
A válogatott játékosai azonban utóbb nyílt levélben kérték, hogy a szövetség vezetői erősítsék meg posztján a kapitányukat. A futballisták, akik maguk is elítélték a tettlegességet, feltétlen bizalmukról biztosították a szakvezetőt. Kezdeményezésükhöz csatlakozott a válogatott technikai és orvosi csapata is. Gomez azonban az elmúlt hét végén maga kérte újból a felmentését, amit a szövetség hétfőn meg is tett.
A kolumbiai válogatott a júliusi Copa Americán eredményes játékkal jutott be a negyeddöntőbe, ott azonban meglepetésre kikapott a perui csapattól.
(MTI)
Orbán Viktor az Eurochambres vezetőjével tárgyalt