Az euró árfolyama a reggeli 272 forint feletti jegyzésekről 270,50 forintig csökkent napközben, délután 4 órakor 272,15 forinton jegyezték a közös európai devizát, míg előző nap délután még 272,30 forint volt az árfolyama. A svájci frank délután 239,63 forintot ért a hétfő délutáni 239,51 forint után, kedden napközben pedig 237,10 és 240,50 forint között mozgott az árfolyama. A forint árfolyama a nemzetközi hangulat változását követte, a monetáris tanács döntése, amellyel változatlanul 6,00 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot, megfelelt a piaci várakozásnak, így érdemben nem befolyásolta a kereskedést – mondták devizapiaci kereskedők. Hozzátették, hogy a fundamentális hírek most kissé háttérbe szorulnak, a befektetők a pénteki jegybankok közötti konferenciára, illetve az amerikai jegybank (Fed) elnöke, Ben Bernanke ott elhangzó beszédére várnak.
Az elnök tavaly ezen a rendezvényen jelentette be a második kötvényvásárlási csomagot, amelynek következtében erősen emelkedtek a tőzsdék 2010. augusztusa és idén május között. A piac az idén is valamiféle hasonló bejelentésre vár. A dollár 188,95 forintot ért délután az előző napi 189,10 forint után. A japán jent 2,4669 forinton jegyezték a hétfői 2,4632 forinttal szemben.
(MTI)
Szijjártó Péter: Magyarország kiváló példa a különböző nemzetiségek és vallások békés együttélésére