Az Országgyűlés elnöke kifejtette: bizonyos stratégiai feladatokat nemzetállami keretek között hosszú távon nem lehet megoldani, ehhez a régiókban nagyarányú összefogásra van szükség, „együtt sírunk, együtt nevetünk”. Ilyen például az energiabiztonság kérdése, amely a volt szocialista tábor közös gondja, hiszen kiszolgáltatottak vagyunk az orosz partnereknek, ezért közös alternatív megoldásokat célszerű keresni – tette hozzá.
Hasonlóan a miénkhez a szlovák és a román politikában is gondot jelent a romakérdés, amelyre éppen a féléves európai uniós elnökség időszakában a magyar fél által kidolgozott stratégia adhatja meg a szomszédos országokban is a választ. A demográfiai probléma is éppúgy sorskérdése Romániának, mint Magyarországnak – mondta a politikus. „Ha nem találunk megoldást arra, hogyan lehet a fiatal generációkat a szülőföldjükön tartani, akkor a következő 20-30 évben negatív értelemben eldől Magyarország, Szlovákia, Románia, Szerbia jövője gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt” – tette hozzá Kövér László.
Szükség van arra, hogy az Országgyűlés jövőre létrehozzon egy olyan intézményt, valamiféle magyar világtanácsot, amely képviseli és összefogja a világ magyarságát. E szervezet kevésbé politizált intézményként működhet, és így „kevésbé irritálhatja az utódállamok politikai elitjét” – fejtette ki a fideszes politikus.
A hazai helyzetről szólva a házelnök kiemelte: az elmúlt másfél évben jó néhány kérdést meg kellett volna oldani, ám a megörökölt problémák túlságosan mélyek ahhoz, hogy ennyi idő alatt sikerült volna rendet tenni. Ez hiányérzetet kelt az emberekben, de jól tudják, milyen nehéz a feladat, ezért türelemmel kitartanak a kormány mellett, hiszen most is kétharmados támogatottságot mondhat magának az ország vezetése – hívta fel a figyelmet az Országgyűlés elnöke.
(MTI)
Kisiklott egy tehervonat a soroksári állomásnál