Kálmán Gabriella közlése szerint rutinellenőrzésre állították meg azt az autót, amelynek koszovói vezetője iratokkal igazolta, hogy legálisan él Németországban; két utasa – egy férfi és nő – azonban nem tudott olyan okmányt felmutatni, amelynek alapján szabályosan tartózkodhatnának Magyarországon. Ruházatuk ugyanakkor arra vallott, hogy nem legálisan, hanem a zöldhatáron léptek magyar területre. Hozzátette: meghallgatásuk során az illegális utasok azt vallották, hogy egyikük a sofőr fia, másikuk annak unokatestvére, és Németországba igyekeztek, ahol már több családtagjuk is él.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a gépkocsi vezetője ellen embercsempészet gyanúja miatt kezdeményezett büntetőeljárást, míg a két utas ellen idegenrendészeti eljárást folytatnak majd.
(MTI)
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek