Az államtitkár úgy véli, a zavargás mindössze „egyszeri esemény” volt. Az azóta börtönbe került elítéltek száma több mint ezer fővel emelkedett. Kedden 797 gyanúsított volt őrizetben, kétharmaduk korábban már megjelent a bíróság előtt. Az elítéltek összlétszáma a rendbontások következtében rekordot döntve csaknem elérte a 87 ezer főt. „Teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a büntetés-végrehajtás és az igazságszolgáltatás képes kezelni a helyzetet” – jelentette ki. Kifejtette: „Ez egy kivételes helyzet. Ezért az elítéltek számában is csak egy egyszeri növekedés figyelhető meg.”
Mint mondta, meg kell teremteni a feltételeit annak, hogy a börtönök fogadhassák az újonnan érkező elítélteket, „függetlenül attól, hogy hány emberre szab ki börtönbüntetést a bíróság”. A kormány korábbi tervei a börtönök megreformálására nem változtak a zavargások miatt – mondta.
Továbbra is csökkenteni akarják a büntetés-végrehajtási intézetekre fordított kiadásokat, mégpedig az elítéltek számának csökkentésével. Hatékonyabbá tennék továbbá a korábban elítéltek rehabilitációját, így mérsékelve az újabb bűncselekmények elkövetésének esélyét.
Crispin Blunt megerősítette, hogy a jövő évtől azoknak a munkanélkülieknek, akiket közmunkára ítélnek, teljes munkaidőben kell büntetésüket ledolgozniuk, míg eddig több hónapra elosztva kellett teljesíteniük a kiszabott munkaórákat.
A jelenlegi rendszerben gyakran csak heti hat órát dolgoznak így a közmunkára ítéltek. Az új szabályok szerint azonban legalább 28 órát kell majd dolgozniuk a hét négy napján összesen, míg az ötödiket álláskeresésre fordíthatják.
Nagy-Britanniában mintegy 100 ezer embert ítélnek közmunkára évente. A Munkáspárt szerint a közmunka sok esetben megfelelő ítélet lehet, de kérdéses, hogy a kormány miként valósíthatja meg terveit radikális költségcsökkentési szándékai mellett.
(MTI)
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek