Gyarmati László tájékoztatása szerint a Kaposváron és a megye hét városában fél évvel ezelőtt megalakult önkéntesközpontok koordinálásával 300 önkéntes több mint 3000 órát tevékenykedett, és ezzel időarányosan jóval meghaladták a jövő év július végéig tartó programban 600 önkéntessel, 4800 órával tervezett részvételt.
A február eleji megalakulás óta eltelt időben bebizonyosodott, hogy az önkéntesség európai évében van igény az önkéntesség iránt – fogalmazott Gyarmati László, hozzátéve: a legtöbben idősekkel, gyermekekkel kapcsolatos feladatokra, gondozásra, rendezvények szervezésére, elsősegélynyújtásra vállalkoztak, továbbá részt vettek a program népszerűsítésében.
A Somogy megyét lefedő városi önkéntesközpontok az elkövetkező hónapokra új célokat tűztek ki – jelezte a kommunikációs vezető, aki arról számolt be, hogy szeretnék növelni a fogadószervezetek számát, valamint népszerűsíteni kívánják a vállalati önkéntességet, amelyben egy-egy cég a saját dolgozóinak munkáját, idejét tudja felajánlani valamely nemes feladat megvalósítása érdekében.
(MTI)

Botrányok, kémbotrány és béremelés – ez történt a héten a magyar politikában