Szombaton a sporttelevízió Diósgyőrből és a Honvéd-pályáról közvetít mérkőzéseket, előbbi helyszínen a Siófok, utóbbin a címvédő Videoton vendégszerepel. A DVTK hazai pályán mindenkire veszélyes lehet, s talán esélyesebb is a Balaton-parti együttesnél, amely legutóbb megnyerte a Kaposvár elleni Somogy megyei rangadót Melczer Vilmos tizenegyesekből elért mesterhármasával. A Honvéd–Vidi derbi jó kis csemegének ígérkezik, elvégre Supka Attila, a kispestiek szakvezetője labdarúgóként erősítette a fehérvári gárdát, másfelől pedig éppen egymást követik a tabellán, s egy esetleges vendéggyőzelemmel helyet is cserélhetnének.
Ugyanezen a napon az újonc Pécs a Pápát fogadja, a Kaposvár pedig a hullámvölgyben lévő Paksot. Kis Károly csapata kissé elfáradt az Európa-liga-menetelés során, az elmúlt két fordulóban csupán egyetlen pontot tudott szerezni (a Siófok és a Győr ellen), pedig mindkétszer saját környezetében mérkőzhetett ellenfelével.
A hét utolsó napjára is marad még izgalom, elvégre egy Debrecen–Újpest az utóbbi időben mindig rangadónak számított, s bár a lila-fehérek mostanság nem tartoznak az élmezőnyhöz, bizonyosan kettőzött erővel szállnak majd harcba edzőjük, Zoran Spisljak volt csapata ellen. A jó formába került Kecskemét a legutóbb az Albert-stadionban diadalmaskodó Haladás vendége lesz, míg a Ferencváros a Puskás Ferenc-stadionban méri össze erejét a Vasassal szemben. A két csapat számára sorsfordító is lehet ez az összecsapás, amelyik csapat nyer, az elindulhat felfelé a tabellán.
Az élmezőny:
1. Debrecen 18 pont
2. Győr 18
3. Pécs 13
4. Honvéd 12
5. Videoton 10
A góllövőlistát az 5 gólos Danilo (Honvéd) és Perics (Kaposvár) vezeti.