Most vasárnap észak-magyarországi és palóc népi hagyományokat őrző, sokezres tömeget vonzó rendezvénynek ad otthont Balassagyarmat. Az ottani palóc búcsú és népművészeti fesztivál névre hallgató, Szent Anna kultuszához kötődő esemény programja idén is a hagyományos elemekre épül. Jól mutatja ezt, hogy délelőtt a népi zarándoklat, a népi vallásosság és a néphit áll majd a folklóresemény középpontjában. Ekkor rendezik meg Szent Anna palóc miséjét is, amelyen többek között tíz település száz népviseletes asszonyából álló kórus, a rimóci Rezesbanda, valamint a népművészet mesterei működnek közre. Az ünnepi misét délután a búcsú világi része követi, amelyen határon inneni és túli népdal- és néptáncegyüttesek, hagyományőrző játékokat előadó csoportok, mesemondók lépnek fel. A palóc kézművesek, népi iparművészek termékeinek bemutatója és vására ugyancsak végigkíséri az eseményt, amelyen Palócország viseletes szépeit gyermek, leány, menyecske, valamint családi és csoportos kategóriában egyaránt megválasztják.
Infó: www.balassagyarmat.hu
Menczer Tamás: Nem fognak győzni