Az általános iskolás gyerekek heves szülői nyomásra kerültek a táborba, amely matematikaolimpiára készítette volna fel őket. A „láger” egy egyetemi épület 7. emeletén volt, és igencsak drákói lehetett, ha a gyerekeket vasrácsos ajtóval kellett marasztalni. Az ablakok viszont legalább nyithatók voltak. A diákok négy papírrepülőt hajtogattak, amelyek alapanyagára előtte ráírták, hogy „Matematikai olimpiai osztály van a 7. emeleten. Kérjük, jöjjön és mentsen meg minket, nyomorult gyerekeket!” A légiposta célba ért: járókelők idővel értesítették a helyi oktatási hatóságot. Mint kiderült, az 1400 jüan (40 ezer forint) díjú tanfolyamot nem jegyezték be, a hatóság pedig rögvest megszüntette – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
(MTI)
Egy kecskeméti nő olyan hálás volt az orvosnak, aki megmentette az életét, hogy meztelenül ment be hozzá