A néhai püspök leszármazottai által készíttetett szobrot, Győrfi Lajos szobrászművész alkotását a Debrecen-Széchenyi kerti református templom előkertjében leplezte le O’sváth György nyugalmazott nagykövet, Hegymegi Kiss Áron leszármazottja és Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
A püspöki áldást követően O’sváth György idézte fel a család 15. századba visszanyúló történetét, amelyet a nemzeti öntudat és a reformátusság vezérelt.
Az 1815-ben Kisnaményban született Hegymegi Kiss Áron 1848-ban tábori lelkészként vett részt a szabadságharc küzdelmeiben, 1860-tól pedig 32 éven át a Szatmári egyházmegye esperese volt. Nevéhez fűződik egyebek mellett egyházmegyéjében hét új templom, 14 torony, 25 parókia, négy iskola felépíttetése – olvasható a szobra mellett elhelyezett márványtáblán. Hegymegi Kiss Áron 1892-től 1908-ban bekövetkezett haláláig volt a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
(MTI)
A hétvégére beszakad a hőmérséklet