A Kapuvárhoz közeli Osli sportpályáján szeptember 2-án és 3-án rendezett fesztiválra eddig hatvan kiállító jelentkezett be. A hazai, különösen pedig a térségben tevékenykedő termelők mellett a piac burgenlandi szereplői is megjelenési lehetőséget kapnak. Külön szekcióban jelennek meg a bio- és ökoélelmiszerek, a hungarikumok, valamint a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyes termékek.
Klapka György, a helyben bio dióültetvénnyel rendelkező Denise és Sandy Kft. ügyvezetője, a rendezvény kitalálója az eseményen megjegyezte: szeretnének hagyományt teremteni az agrárnapokkal, amelyet összekötnek az osli diófesztivállal is.
Kovács László, a cég kereskedelmi igazgatója elmondta: az eseményen délután hat óráig a szakmai, utána pedig a szórakoztató programoké a főszerep. Ezen belül helyet kap traktoros ügyességi verseny, valamint veterán mezőgazdasági gépek versenye is. Mintegy háromezer látogatóra számítanak.
(MTI)
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek