A nyomozás eddigi adatai szerint a szolnoki N. Ferenc és J. János a Tisza-parti megyeszékhely kertvárosi részein – Szandaszőlősön, Szolnok-Kertvárosban és a Széchenyi városrész melletti úgynevezett Rózsadombon – követte el a betöréses lopásokat, többnyire családi házakat fosztottak ki – tájékoztatott Pásztorné Kovács Ágnes.
Az épületekbe a leggyakrabban ajtó, vagy ablak befeszítésével, illetve a szúnyoghálót kivágva jutottak be, az ingatlanokból többnyire készpénzt, műszaki tárgyakat, valamint arany ékszereket tulajdonítottak el. Az összességében több millió forint értékű zsákmányt rövid úton értékesítették – tette hozzá a főhadnagy.
A gyanúsítottak által használt gépkocsiban megtalálták a bűncselekmények elkövetéséhez szükséges szerszámokat is.
A sajtószóvivő közlése szerint a többszörösen büntetett előéletű N. Ferenc és J. János jelenleg tizenöt, javarészt nagyobb értékre elkövetett betöréses lopással hozható összefüggésbe, de az eddig beszerzett bizonyítékok értékelése még folyamatban van. A Szolnoki Városi Bíróság elrendelte a két férfi előzetes letartóztatását.
(MTI)
A honvédelmi miniszter üzent a magyar katonákat becsmérlő Magyar Péternek