A PTE szerdán közleményben tájékoztatott arról, hogy az intézmény vezetése Ruzsa Csabát a közelmúltban tizenkét pályázó közül választotta ki és bízta meg a munkakör betöltésével. Hangsúlyozták: a vezető – akinek a megbízatása öt évre szól – a pécsi EKF-program korábbi vezetőjeként rendkívül komoly tapasztalatokat szerzett a kiemelt beruházások megvalósítása területén.
A főigazgató-helyettes feladatai közé tartozik majd a PTE félmilliárd forintot elérő építési, technológiai beruházásainak, projektjeinek megvalósításával kapcsolatos folyamatok gazdasági, pénzügyi feladatainak koordinálása. Ruzsa Csaba elemzéseket készít a rektor és a gazdasági főigazgató számára a beruházások költséghatékonyságáról, a szakmai szolgáltatói színvonal emelésének lehetőségeiről. Emellett menedzseli a Baranya megyei közgyűlés, a pécsi önkormányzat és az egyetem közötti gazdasági együttműködést is.
Ruzsa Csaba 2008 októberétől az EKF-program végéig volt a pécsi kultúrfővárosi projekt első számú vezetője. Az EKF keretében mintegy 36 milliárd forintot fordítottak nagyberuházásokra és 9 milliárdot kulturális programokra, valamint marketingre.
(MTI)
Kiadták a riasztást, jégeső és szélvihar jön