A két évtizedes múltra visszatekintő operatőri mesterképzést kétévente rendezik meg Magyarországon. Korábban többek között Kovács László, Billy Williams és John Schwartzman is szerepelt a mesterek között. A kurzust a MEDIA program regisztrálta, támogatja és felvette a hivatalos posztgraduális képzések közé. A hallgatók diplomát kapnak a tanfolyam végén.
A képzésre előzetesen elküldött anyagokkal pályázókat a Színház – és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a Magyar Operatőrök Társasága felkért szakértői választották ki. Az idei mesterkurzust az etyeki Korda Filmstúdióban rendezik meg. A résztvevők számára operatőri gyakorlatokat, előadásokat, vitákat és szakmai prezentációkat szerveztek. A hallgatók első ízben a hagyományos filmfelvétel mellett digitális felvételt is készítenek.
A mesteriskolában zajló munkáról húszperces dokumentumfilmet forgatnak a SZFE kameraman osztályának hallgatói. Ez egyúttal referenciaként is szolgál a BMC-t támogató CILECT, a világ filmes és televíziós iskoláinak szövetsége felé.
(MTI)
Súlyosan megégett két ember egy budapesti gyógyszergyárban - mutatjuk a megrázó részleteket