Arendezvény a Hagyományok – Ízek – Régiók gyűjteményben szereplő alapanyagokat, termékeket ismerteti és népszerűsíti. Az 1998-ban elindított HÍR-program keretében eddig mintegy háromszáz, a magyar gasztronómiai kultúra részét képező hagyományos és tájjellegű élelmiszer szakmai-történeti leírása készült el. A címre tavaly óta pályázni is lehet. A szombati ünnepélyes gálán kiderül, hogy 2011-ben mely 16 jelölt terméke nyeri el a rangos elismerést.
A fesztiválra tehát az ország szinte minden szegletéből érkeznek majd az ínycsiklandó finomságok, amelyeket még felsorolni is étvágygerjesztő: penyigei szilvalekvár, somlekvár, Lajta sajt, gyulai kolbász, bodzalekvár, magyar racka tőkehús, gomolya, kiskunsági mangalicakolbász, rábaközi perec, grillázstorta… Megkóstolásuk mellett az érdeklődők megleshetik a különlegességek elkészítését is, majd megpihenhetnek a fröccsbuszban, Hajós András társaságában.
Az értékek a színpadon is megjelennek: népzenei és néptáncbemutatók követik egymást, az esti koncerteken pedig popcsillagok lépnek fel. A gyerekek sem fognak unatkozni – erről vetélkedők, ügyességi játékok, játszóház, vásári bábjátékok és kézműves bemutatók gondoskodnak. A fesztiválra megváltott belépőjegy a Mezőgazdasági Múzeum kiállításaira is érvényes, így augusztus 27-én például részt lehet vele venni a Kerek perec családi programon, amely az Egy csipetnyi Európa című kiállítást zárja.
Infó: www.amc.hu
Magyar Péternek és az RTL-nek már nem fontos az árvíz