Közbenjárás a parkért

2000. 04. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Védegylet környezetvédelmi szervezet vezetősége Göncz Árpád köztársasági elnökhöz és a budapesti kanadai nagykövethez fordul, közbenjárást kérve a Roosevelt téri park megmentéséhez – közölte lapunkkal Lányi András író, akit a rendőrség még csütörtökön több órára őrizetbe vett a fák védelmében szervezett megmozduláson. Elmondása szerint semmiképpen nem lehet megengedni, hogy az egykori királydomb területét feltúrják és kiárusítsák. A park földjét a történelmi Magyarország 23 vármegyéjéből hozták ide. Közölte: a Főmterv vállalat még a nyolcvanas években készített egy olyan mélygarázstervet, amely nem bolygatta volna meg a zöldterületet. Hangsúlyozta, hogy a Védegylet nem mélygarázsellenes, csupán tagjai szeretnék, ha ez a történelmileg és környezetvédelmileg is nagy jelentőségű park épen megmaradna.Mint ismeretes, környezetvédők már hetek óta tiltakoznak az ellen, hogy mélygarázs épüljön a Lánchíd előtti park alatt. A Gresco kanadai beruházócég ötcsillagos szállodává alakítja át a Gresham-palotát, amelyhez föld alatti parkolót terveztek. A munkálatok miatt 23 fát akarnak kivágni.Lányi ellen a rendőrség gyülekezési joggal való visszaélés miatt eljárást indított, a hatósági fellépésről pedig Demszky Gábor főpolgármester kért tájékoztatást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.