Koronás fők

Sopron hatvan kilométer, néha több. Mégis mindig valamiért eljövök – mondja a Bécsből érkező, megkopott fogsorú osztrák polgár. Két bevásárlás között ugyanis a kinti árnál átlagosan harmadannyiért megcsináltathatja sajgó fogait, vagy pótolhatja a hiányokat. A fájdalom és a hollywoodi mosoly a fogorvosoknak – és ezáltal a városnak is – évente milliárdos schilling bevételt jelent.Sopron, déli tizenkét óra. Várkerület. A fogorvosi rendelők egymás hegyén-hátán kínálják szolgáltatásaikat. Több az osztrák rendszámú autó a belvárosban, mint a magyar. Éltes osztrák háziaszszonyok csacsognak az üzletek kirakatai előtt. „Drágám, láttad már ezt a szép ruhát?” – kérdezik egymástól a várhatóan fájdalommentes fogászati beavatkozás mellékzöngéjeként, majd elsétálnak a következő cukrászdáig, elkortyolgatni egy Martinit a hídépítés előtt. A szépszámú belvárosi kávéházban tényleg vonzó a nagy pezsgés. A város egyik legelegánsabb helyén, a Pannonia Med Hotelben is jó néhány sógor(nő) múlatja az időt, mi kiülünk a teraszra. A pihenőszálló sales managere, Csizmadia Balázs kifogástalan öltönyben, széles mosollyal köszönt bennünket, majd végigvezet a túlnyomó többségében német, osztrák, esetenként svájci vendégkörre építő, magánkézben lévő gyógyhotelen. Minden csillog-villog, erste Klasse. Miközben felvisz a tetőn kialakított teniszpályára, arról mesél, hogy nem kell őket irigyelni, hiszen rengeteg munka fekszik abban, hogy ilyen körülményeket tudtak kialakítani a vendégeknek, sőt, teszi hozzá – Magyarországon egyedülállóan –, a profit 95 százalékát visszaforgatják a házba. Miután állunkat visszahelyeztük az eredeti állásba, kezdődik a szobavizit, teljes luxus – nem véletlenül, hiszen a szálló négycsillagos besorolással rendelkezik. Az uszoda sem piskóta, az ellenáramú medencét nagyon kedvelik a dolgos nyugatiak. Ezután felkísérnek a szálló tulajdonképpeni főnőkéhez, dr. Szilágyi Lászlóhoz, aki – állítják a helybéliek – a városban a legjobb fogorvosok közé tartozik.Ő 14 éve költözött Sopronba, ahogy meséli, szakmailag akarta megvalósítani önmagát. Úgy tűnik, sikerült. Jelenleg több mint 200 embernek ad munkát, emellett a legmodernebb nyugati technológiát alkalmazzák – nem is érti, hogy az osztrák kollégák miért vetik fel alkalmanként, hogy a mintegy 300, Sopronban és környékén dolgozó fogorvos esetenként „tisztátalan körülmények között” serénykedik. Általános vélekedés: a mondvacsinált kifogások oka az lehet, hogy az osztrák fogorvosok nagyon zárt társaságot alkotnak, féltik egzisztenciájukat, és nagyon nehéz bekerülni közéjük. Ennek fő oka lehet, hogy Ausztriában tavalyig nem volt külön fogorvosképzés, mára ugyan már megoldották: igaz, csak posztgraduálisan – az általános orvosi képzés után – lehet fogorvosi diplomát szerezni. Szakmai féltékenység is közrejátszhat – a fent említettekből következően a fogorvosképzésben Magyarország évtizeddekkel előbbre jár, mint szomszédaink. Ehhez járul még kimondva-kimondatlanul a pénz szava, hiszen az osztrák piac elég szűk, és a bürgerek fogállománya inkább a Balkán felé tendál, mint a fejlett Nyugathoz. Osztrák felmérések szerint ugyanis az osztrákok több mint kétharmada egyáltalán nem jár fogorvoshoz, rendszeres fogászati ellenőrzésnek is csak a lakosság mitegy 5 százaléka veti alá magát.De ne kalandozzunk el Szilágyi főorvos úrtól. A korábban Nyíregyházán hatalmas praxist vivő, megnyerő modorú doktor – a fentiek ellenére – osztrák oldalról a bizalom jeleként értékeli, hogy cégének számláit az osztrák betegbiztosítók habozás nélkül elfogadják: ez másfél évtizedes munkásságának valamiféle elismerése, valamint hogy állandó, viszszajáró páciensei vannak, akik jó hírét keltik. Szilágyi úr amúgy Sopron egyik legnagyobb kulturális mecénása, évi több millió forinttal támogatja a művészeteket. Azt is elárulja: az az álma, hogy a városban kialakuljon a klasszikus értelemben vett polgárság, és e szent ügyet a fogorvosi és gyógyászati tevékenységéből származó bevétellel óhajtja elősegíteni. Ő midenképp azon lesz, hogy a Coca-Cola-nizáció ne nyerhessen még nagyobb teret Magyarországon.Amikor kissé megszédülve távozunk a mesésen berendezett irodából, az előtérben egy osztrák házaspár várakozik. A férfi azt mondja, arra vár, hogy pótólják és rendbe rakják tizenkét fogát. Ez Auszriában legalább 100 000 schillingbe kerülne, itt viszont megúszsza maximum 30 000-ből. Természetesen ezt saját zsebből kell állnia, de az osztrák betegbiztosító ez esetben amúgy sem fizetne semmit. Csak akkor, ha sürgősségi ellátásról volna szó (a foghúzás és a tömés ilyennek számít, de például egy korona- vagy hídépítés már nem). Az asszony csak koronaépítésre várt, amit talán Ausztriában is megoldhattak volna, mert tavaly óta az osztrák betegbiztosítók rendelkeznek saját fogászati rendelőkkel, de a legsilányabb és a legolcsóbb anyagokkal dolgoznak, a várakozási idő pedig több hónap is lehet – ezért a házaspár ott nem is próbálkozott. Sopronban mindent egy szuszra elintéznek, „és még királyoknak is érezzük magunkat” – erősítették meg mindketten.Természetesen nem minden magyar rendelőből távoznak elégedetten a páciensek, hiba bárhol előfordulhat – közli velünk ottjártunkkor dr. Láng Andor, aki a 150 tagot tömörítő Soproni Orvosi Kamara elnöki tisztét tölti be. Kontárok vagy kevésbé hozzáértők mindenhol vannak, de ezek előbb-utóbb elköltöznek a városból, hiszen nem tudnak megélni. Egyébként a városban praktizáló összes fogorvosnak van ÁNTSZ-engedélye, és a kamarai tagság is alapfeltétele a működésnek. Amúgy – érvelt a fogorvos-elnök – szóbeszéd útján mindenképp elterjed, ha az illető nem jó szakember. Ha pedig ennek ellenkezője történik, akkor a fogorvos bizton számíthat biztos karrierre, megbecsülésre.Az, hogy ki milyen hamar szeretne meggazdagodni, és hogy ki mennyit kér el egy-egy beavatkozásért, az egyéntől függ, a szolgáltatások szabadárasak, a piac diktál. Az egyik, név nélkül nyilatkozó fogorvosnő szintén azt állítja, hogy a piac határozza meg a tudatot. Az árak azonban még így is nagyon barátiak a külföldieknek, annak ellenére, hogy külföldön az eszközöket terhelő áfát (Mehrwertsteuer) vissza lehet igényelni, míg nálunk nem. Sőt még a fogászati anyagokon, berendezéseken is olyan vámtétel van, ami 3-5 százalékkal megdrágítja a behozatalt, a kezelés mégis viszonylag olcsó a munkaerő miatt. Adódik a kérdés, hogy a valamikori EU-csatlakozás hoz-e valamiféle változást az árakban. Ha a bérek egymáshoz viszonyított aránya marad, akkor nyugati szomszédaink továbbra is Ödenburgba járnak majd.Ahhoz, hogy valaki egy praxist beindítson, több tizmilliós beruházás szükségeltetik, de még ekkor sem biztos, hogy beindul az üzlet. Ilyenkor népszerűsítik magukat soproni fogorvosok – csakhogy ezt is sérelmezik az osztrákok. Dr. Günther Knogler, az Osztrák Fogorvosok Kamarájának sajtószóvivője – noha a magyar–osztrák fogorvosi viszonyt jelenleg konfliktusoktól mentesnek értékelte – erősen kifogásolja, hogy a verseny nem kiegyenlített. Ezt azzal indokolta, hogy míg Ausztriában gyakorlatilag tilos hirdetni a fogorvosi tevékenységet, addig hazánkban ez megengedett. Csakhogy nálunk is vannak megkötések. Reklámozni nem lehet, csak hirdetni szabad. Szakértők szerint a reklámozás gyakorlatilag „minősített hirdetés”, persze, hogy mi tartozik ebbe a kategóriába, azt mindenki a saját felfogása szerint értelmezheti. Legrosszabb esetben etikai bizottság elé kerül az ügy.Ez azonban nem jelenthet fennakadást a szalagmunkában. Sok fővárosi orvos, az országos tendenciával ellenkezőleg, éppen hogy vidékre, pontosabban Sopronra és a határszélre koncentrál: ha a magyar és az osztrák szakértők becslései nem hibásak, akkor az évi több tízmilliárd forintos piac bizony jelentősnek számít. Márpedig ki szalasztaná el a lehetőséget, hogy ebből az óriási tortából akár csak egy hajszálvékony szeletkét leszakítson magának?