Szabó János a listaügyről

Villányi
2000. 06. 30. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Honvédelmi Minisztérium (HM) kontra Népszava per tárgyát képező 055-ös számú névjegyzék nem tartalmaz mást, mint azoknak a volt politikai tiszteknek az adatait, akik rendelkeznek a beosztásukhoz szükséges szakképzettséggel – nyilatkozta lapunknak Szabó János honvédelmi miniszter, aki a napokban kapta kézhez a vezérkartól a dokumentumot. A tárca vezetője bocsánatkérésre szólította fel azokat, akik korábban az úgynevezett listaügy kapcsán kétségbe vonták az ő szavahihetőségét.– Érthetetlen, hogy a sajtó miért csodálkozik rá lépésről lépésre a haderőreform végrehajtására, hiszen már egy éve köztudott: a honvédség létszámát 65 ezerről 45 ezerre csökkentjük, és ezzel párhuzamosan több tiszt kikerül majd az állományból – közölte lapunkkal a honvédelmi miniszter. Hozzátette, hogy a médiumok közlései, illetve egyes szocialista politikusok zavart keltő nyilatkozatai káros hatást gyakorolnak a Magyar Honvédség egészére.– A magam részéről elfogadhatatlannak tartom az MSZP folyamatos hisztériakeltését. Juhász Ferenc szocialista honatya például a bíróság előtt különböző listákat emleget, és azzal kérkedik, hogy megbízható informátorai vannak a HM-ben – mondta Szabó János. Véleménye szerint Juhász Ferenc akkor tanúsítana felelős országgyűlési képviselőhöz méltó magatartást, ha a parlament határozatai szerint a tőle elvárható módon segítené a haderőreform végrehajtását, és ha gondja van, a minisztertől kérne tájékoztatást. Ám jelenleg nem ezt teszi, hanem különböző rágalmakat „szajkózik”.Kérdésünkre a miniszter leszögezte: nincs semmiféle listaügy. Hozzátette: a Honvédelmi Minisztériumban nem készülnek listák, sem olyan összeállítások, mint amilyeneket az MSZP elődpártja, az MSZMP, illetve még korábban a Magyar Dolgozók Pártja készíttetett.– A szocialisták, nem cáfolva utódpárt mivoltukat, szándékosan használják a lista kifejezést, amely a társadalomban meglehetősen kellemetlen emlékeket ébreszt. Az igazság az, hogy a tárca bizonyos szempontok alapján kimutatásokat, névjegyzékeket állított össze – folytatta.Állítása szerint a HM kontra Népszava per tárgyát képező, titkos minősítéssel ellátott 055-ös számú névjegyzék azoknak a volt politikai tiszteknek az adatait tartalmazza, akik rendelkeznek a beosztásuk ellátásához szükséges szakképzettséggel. Mint mondta: szó szerint ez olvasható a dokumentum záradékában, amelyből kikövetkeztethető, hogy milyen célból is készült a névjegyzék. Megjegyezte, hogy a kimutatás célja az, ami megkülönbözteti a rossz emlékű listát a névjegyzéktől. Tájékoztatása szerint a HM-hez számos bejelentés érkezett, illetve folyamatosan érkezik, hogy egykori politikai tisztek nem rendelkeznek megfelelő szakképzettséggel, és mégis felelős beosztásban vannak.Szabó János felvetésünkre közölte: ilyen és ehhez hasonló névjegyzékek elkészítését a szolgálati törvény kifejezetten megengedi, az adatvédelmi törvény pedig nem tiltja.– Kijelenthetem tehát, hogy a Honvédelmi Minisztériumban adatgyűjtéssel kapcsolatban nem történt törvénysértés, hiszen a meglévő információk – név, születési dátum, korábbi, illetve jelenlegi beosztás, iskolai végzettség, rendfokozat – rendszerezésén kívül nem történt semmi. A miniszter határozottan cáfolta azokat a szocialista körökből származó híreszteléseket, miszerint olyan lista készült volna a HM-ben, amely azoknak a tiszteknek az adatait tartalmazza, akiket politikai okokból el akarnak távolítani.– Rendkívül sajnálom, hogy egyes képviselők – így például Juhász Ferenc – olyan mélyre sülylyedtek, hogy hazugnak neveztek – fogalmazott Szabó János, aki arra kéri az őt bíráló szocialista politikust, hogy nagy nyilvánosság előtt kérjen tőle bocsánatot, illetve vonja vissza szerinte becsületsértő állításait.A Budapesti Katonai Ügyészség a jövő hét végéig dönt Sásik László és Péter László ezredesek ügyében arról, hogy megtagadja, vagy lefolytatja az ellenük kezdeményezett nyomozati eljárást – adta hírül az MTI. Székely György dandártábornok, a Budapesti Katonai Ügyészség vezetője elmondta, hogy Fodor Lajos vezérkari főnök a feljelentéskiegészítés keretében előző nap az ügyészséghez újabb okmányokat juttatott el, amelyeket tanulmányozni kezdtek. Sásik László ezredes, a Honvéd Vezérkar humánszolgálati csoportfőnöke és Péter László ezredes, a Magyar Honvédség Kulturális és Média Igazgatóságának főigazgatója májusban tett tanúvallomást a Pesti Központi Kerületi Bíróságon (PKKB) a Honvédelmi Minisztérium kontra Népszava sajtó-helyreigazítási perben.A Népszava által említett listák létezését a bíróság előtt tett tanúvallomásában Sásik László és Péter László is megerősítette. A bíróság megállapította, hogy történt adatgyűjtés. A távirati iroda információi szerint a szaktárca még nem kapta kézhez az ítélet írásos változatát, de várhatóan fellebbezni fog az ellen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.