Érdekvédencek

Egyszerű kánikulai hétköznapnak tűnt, pedig roppant jeles nap volt, csak mi nem vettük észre. Néhány napja, a rendszerváltás óta először találkozott az MSZP és az MSZOSZ elnöksége. Mint ismeretes, a rendszerváltás előtt egyik cég sem létezett, így akkoriban sem találkozhattak, ezért nyugodtan mondhatjuk, hogy amióta világ a világ, először találkozott az MSZP és az MSZOSZ elnöksége. Persze nem kellett bemutatkozniuk egymásnak, az első csók sem most csattant el közöttük, éppen csak elnökségi minőségben nem botlottak még egymásba. Ám ha ily szerencsésen összehozta őket a sors, mindjárt tárgyalásba kezdtek. Választási együttműködésről, képviselői mandátumokról nem esett szó, a parlamentiász félidejében minek ilyen témákra szót fecsérelni, vannak fontosabb dolgok is, mint például a munkavállalók helyzete, a bérek, a nyugdíjak alakulása. Az MSZOSZ elnökségének hirtelen eszébe jutott, hogy szervezetük pont ilyen ügyek képviseletére jött létre, a szocialisták is hihetetlenül érzékenyek ezeken a területeken, kell-e több egy jó kis megállapodáshoz? Úgyhogy jól megszorongatták egymás kezét, és erős fogadalmat tettek: ezentúl együtt lépnek fel mindenkiért, aki a munkájából él, meg mindenki másért.A kívülállónak ennyi is elég, hogy tudja, ha 2002-ben az MSZP kormányzati pozícióba jutna, a magyarországi munkavállalók érdekvédelmére keresztet vethetünk. Az MSZOSZ megalakulása óta az MSZP meghosszabbított karjaként működik, egyszerűen nem tud szabadulni azon hiedelmétől, hogy a legnagyobb érdekvédő maga a Párt. Tudjuk, egyiküknek sem jogelődje az MSZMP és a SZOT, de az is közismert, hogy a rendszerváltás után nemcsak a vagyonkezelés nyomorúságos örökségét vállalták, ápolják a szellemi hagyatékot is.1989-ben a megszülető MSZP-ben éles vita folyt arról, a munkahelyeken működhetnek-e pártszervezetek. Okosabb szocialisták már akkor is látták, munkahelyi pártszervezetekre semmi szükség addig, amíg vannak a szocialista párttal összesimuló, engedelmes és szolgálatkész „független baloldali” szakszervezetek. Az MSZOSZ tökéletesen megfelelt ennek a célnak. Jellemző, hogy maga a szakszervezeti szövetség sem titkolta pártos elkötelezettségét, ezért 1994 januárjában választási szövetséget kötött az MSZP-vel. Az a paktum alig említette a munkavállalói érdekeket, annál többet foglalkozott a párt és az MSZOSZ vezetőinek érdekeivel. Pontosan meghatározták, hogy melyik hivatásos érdekvédő (érdekvédenc) minimum hányadik helyet kapja a párt országos listáján. Azzal ne foglalkozzunk, hogy az összeférhetetlenségi szabályoknak miként felel meg, ha egy szakszervezeti korifeus országgyűlési képviselő egyben, inkább azon töprengjünk el, miféle érdekvédelmet művel az, akit köt a frakciófegyelem. Nem véletlen, hogy egy valóban független szakszervezeti vezető annak idején az MSZOSZ-t a versenyszféra kékgallérosainak (magyarán a fehérgallérosok) nevezte. Az érdekvédelmi szakszervezeti mozgalom pártos átpolitizálása olyan összefonódásokhoz vezet, amelyek akadályozzák a szakszervezetek elemi feladatainak elvégzését. Nem valószínű, hogy a szakszervezeteknek az lenne a dolguk, hogy választások idején felhívásokat intézzenek a lakossághoz, megmondván, melyik pártot támogassák. (1994-ben volt erre példa.) S főleg nem azt várja tőlük a társadalom, hogy a nekik tetsző párt hatalomra jutása után évekig lapítsanak.A minapi találkozón, mint említettük, nem beszéltek választási együttműködésről, képviselői helyekről, de azt hangsúlyozták, hogy a szakszervezetek társadalmi szerepét politikai eszközökkel is erősíteni kell. Felidéződik bennünk Horn Gyula 1994 őszén tett, nagyon találó nyilatkozata: „Csak erős szakszervezet képes engedni a követeléseiből.” 1994–98 között nagyon erős volt az MSZOSZ, olyanynyira erős, hogy követelései sem voltak. Csak nagy ereje, hogy rábólintson minden privatizációs szerződésre, a munkavállalói jogok megnyirbálására, a Bokros-csomagra.