Kormányokon átívelő karrierek

Pásztor Zoltán
2000. 07. 12. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Szabó János honvédelmi miniszter több egykori politikai tisztet léptetett elő – állítja Bokor Imre, több nagy vihart kavart könyv és cikk írója. Szerinte a politikai múlt különösen Keleti György idejében számított előnynek, a volt miniszter telítette velük a Honvédelmi Minisztériumot és háttérintézményeit, s tábornoki kinevezést kaptak olyanok, akiknek semmilyen szakképzettségük sem volt. Bokor állításait minisztériumi források és mindenki számára hozzáférhető archívumok adatai is megerősítik.– Valótlan Keleti Györgynek az az állítása, hogy a politikai tiszteknek volt szakmai végzettségük – reagált Bokor Imre, a hadtudományok doktora a korábbi honvédelmi miniszterrel szombaton megjelent interjúnkra. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ezek a tisztek kaptak tanári végzettséget igazoló „látszatdiplomákat”, de a gyakorlatban csak politikai munkával foglalkoztak. Csúsztatásnak minősítette Keletinek azt a kijelentését is, miszerint a főiskolán nem képeztek politikai tiszteket, elhallgatta ugyanis, hogy a Szovjetunióban a Lenin Akadémián, és itthon a Zrínyi Akadémián folyt a politikai tisztek képzése.Bokor Imre szerint kimutatható, hogy az elmúlt évtizedben Für Lajos és Keleti György minisztersége idején az egykori politikai és pártbizottsági tisztek döntő többségét „átejtőernyőzték” különféle kreált vagy bújtatott beosztásokba, miközben a szaktisztek tömegeit bocsátották el. Az úgynevezett politikai múlt különösen Keleti idejében számított előnynek, a miniszter telítette velük a Honvédelmi Minisztériumot és háttérintézményeit, tábornoki kinevezést kaptak olyanok, akiknek semmilyen szakképzettségük sem volt – fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra is, hogy Keleti személyesen intézkedett 1997-ben arról, hogy Sásik László ezredest iskolázzák be egy párizsi katonai főiskolára, holott Sásik a franciák által előírt négy felvételi pont egyikének sem felelt meg. Ugyanakkor Sásik az utolsó pillanatban mégsem ment Franciaországba.Ezt a gyakorlatot folytatta Bokor szerint Szabó János jelenlegi honvédelmi miniszter is. – Elegendő megemlíteni Korsós László, Homola Csaba vagy Szekeres László dandártábornokokat, akik közvetlenül vagy közvetve az egykori politikai főcsoportfőnökség tagjai voltak – mondta. Az MTI adatbank szerint Korsós Lászlót 1994-ben Keleti György akkori honvédelmi miniszter nevezte ki a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatójává, és az ő előterjesztésére léptették elő dandártábornokká. Korsós 1999. április 16-ig volt ebben a pozícióban, akkor Szabó János azért mentette fel, mert a főigazgató jutalmat adott a bíróság által jogerősen elítélt Csárádi József ezredesnek, az intézethez tartozó levéltár vezetőjének búcsúztatása alkalmából.Csárádi Józsefet a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa 1999. február 24-én felbujtóként elkövetett hamis tanúzás bűntettében, illetve közokirattal visszaélés vétségében találta bűnösnek a Horn-dosszié eltűnése miatt indult büntetőeljárásban. Szintén az adatbank alapján állapítható meg, hogy Homola Csabát 1995-ben Keleti György léptette elő ezredessé, Szabó János pedig 1998. október 23-i hatállyal – nyugállományúként – dandártábornokká. Információink szerint Homola jelenleg Lányi Zsoltnak, a parlament honvédelmi bizottsága kisgazda elnökének közvetlen munkatársa. A Honvédelmi Miniszté-riumnál nem hivatalosan megerősítették, hogy Szekeres László 1998-ban dandártábornokként a humán főcsoportfőnök első helyettese volt, 1999-ben pedig Szabó János a Hadtörténeti Múzeum és Intézet főigazgató-helyettesévé nevezte ki.Bokor Imre emlékeztetett arra is, hogy Szabó János több egykori politikai tisztet léptetett elő. Elmondása szerint politikai múltja miatt egyetlen tisztet bocsátottak el az elmúlt tíz évben, mégpedig 1995-ben.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.