Marad a terápiás lovarda

Zsohár
2000. 07. 06. 22:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Festői környezetben áll Budán, a Tündérhegynek nevezett XII. kerületi részen az egykori Haggenmacher-villa, egy óriási park közepén. Napjainkig a Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola működött benne, ám az épület életveszélyessé vált, s az intézmény elköltözött a Mátyás király útra. Az iskolában lévő terápiás lovarda sorsa miatt aggódtak szülők, pedagógusok, ám az iskolavezető és a fenntartó fővárosi önkormányzat megnyugtatta az érintetteket: a beteg gyerekek továbbra is lovagolhatnak a Tündérhegyen.A főváros XII. kerületében, a Szilasy út 3. szám alatt áll az egykori sörgyáros Haggenmacher család villája, amely megúszta az államosítást, mivel maga a família bocsátotta a főváros rendelkezésére gyermekvédelmi céllal. (A házat Dreher-villának is titulálják, mivel a tulajdonosnak, Károlynak a fivére Dreher lányt vett feleségül, így egyesítvén a sörgyártó dinasztiákat.) Salamin András építőmérnök, Budapest-Zugli-get helytörténeti kutatója, az impozáns épület kiváló ismerője számolt be az 1830 körül épült ház sorsáról. Haggenmacher Károly agglegényként hunyt el 1921-ben, s az örökösök az osztozkodás helyett a jótékonykodást választották, Budapest székesfőváros birtokolta azontúl az épületet. A család kikötése mindössze az volt, hogy a ház a gyermekeket szolgálja. A klasszicista stílusú épület timpanonjában óriási szem látható, valamikor Istenszem vendéglő néven csábította a gyönyörű vidékre a budai polgárokat. Hatalmas parkjában tó is volt – mondta Králich András helytörténész, aki szintén a kerület kutatója, de erről már csak a leírásokból értesülhetünk. Külön nevezetessége még a villának, hogy Budapest első Kossuth-szobrát állították föl benne 1913-ban, emlékül azon szomorú eseménynek, hogy Kossuth Lajost e házban fogták el 1835-ben egy betiltott újság további szerkesztése miatt.A háború után Kossuth Lajos Gyermekotthon és Általános Iskola néven működött, pszichoorganikusan sérült gyerekek laktak és tanultak benne. A környezet, a viszonylagos elszigeteltség ideális helyszín volt a nehezen kezelhető, lelki és idegi problémákkal küszködő gyerekeknek. A pedagógusok és a fenntartó fővárosi önkormányzat hatalmas erőfeszítéseket tett, hogy a másfél százados, patinás épület megőrizhesse egykori szépségét, ugyanakkor megfeleljen a gyermekek igényeinek is. A közművek régóta korrekcióra szorultak, az autentikus felújítás reménytelen vállalkozásnak tűnt, bár minden évben tetemes öszszegeket költöttek a legsürgősebb javítandókra.Már tavaly nyilvánvalóvá vált: az épület életveszélyes, általános rekonstrukcióra szorul, az iskola nem maradhat benne. A fővárosi önkormányzat vállalkozási és vagyonkezelési ügyosztályvezetője, Varga Péter informálta lapunkat arról, hogy megsüllyedt a ház. A Kossuth-gyermekotthonnak a Mátyás király úton találtak megfelelő épületet, ősztől ott kezdik meg tanulmányaikat a gyerekek – mondta lapunknak Budai Miklósné, a gyermekotthon igazgatója. Sietett megnyugtatni a lovarda sorsáért aggódókat is: egyelőre nem költöznek a lovak, az istálló biztonságos. A Magyar Nemzetben korábban már beszámoltunk arról a civil kezdeményezésről, amely létrehívta a Nemzetközi Kossuth Lajos Gyermekalapítványt, amely-nek keretében sérült gyerekek lovagoltatását szervezte meg két éve és irányítja azóta is néhány lelkes pedagógus a villa parkjában. Félszáznál több mozgássérült, vak, siket, Down-kóros, valamint enyhe értelmi fogyatékos és viselkedészavarral küszködő gyerek vesz részt a terápiás lovagláson az intézményből és más iskolákból. A fedett lovardában öt ló várja őket felszereléssel együtt, a tizenkét önkéntes terapeuta ingyen vezeti a foglalkozásokat. Szponzorok segítségével szerzik be a takarmányt, az állatok fenntartása adományokból történik.A védett épület és a 3,3 hektáros park tulajdonosa a főváros, a természetvédelmi terület a hivatalos besorolás szerint turisztikai erdőnek minősül. Az értékbecslése most folyik, majd eladásra kínálja föl a főváros drága jószágát. Szigorúak a kikötések, mind a ház külsejének megőrzése, mind a telek beépíthetősége miatt, az értékelésben csak óvatos számokat tudott mondani Varga Péter. Hozzávetőlegesen háromszázmilliót ér mostanság az ingatlan, de ez csak becslés. A lovardának az iskola igazgatója és a főváros képviselője együttes erővel keresi a megfelelő helyet Budapest határában és környékén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.