A gojzervarrás féltve őrzött titkai

Az elegancia a cipőnél keződik. A tökéletes komfortérzést a méretre, kézzel készített cipő jelenti. Az ilyen lábbeli egyedi művészeti alkotás. Nemcsak a láb különlegesen finom felépítésű szerkezetét védi meg a legkülönfélébb viszontagságoktól, de az öltözködés részeként kifejezi viselőjének ízlésvilágát, olykor társadalmi rangját is.Magyarország még ma is híres a kézzel varrott férficipőkről. Létezik néhány mester, aki a gojzervarrás technikáját briliáns módon tudja alkalmazni. Hogy mitől lett híres ez a cipőkészítési módszer, s egyáltalán hogyan alakult ki a lábbeli hordásának szokása és készítése – erről készített gyönyörű albumot Vass László és Molnár Magda. A Vince Kiadó gondozásában megjelent könyv azoknak szól, akiknek egyformán fontos a divat és a hagyomány, akiket érdekel egy nagyon régi mesterség minden apró részlete, vagy egyszerűen tanulságos olvasmányt szeretnének a kezükbe venni.Az ember már a történelem hajnalán igyekezett lábát megvédeni az időjárás viszontagságaitól: erről tanúskodnak az időszámításunk előtt 1500–1200 közötti időszakból fennmaradt rajzok és festmények. Az első topánokat megnyúzott állatok bőréből varrták össze, a melegebb éghajlatú vidékeken háncsból vagy pálmalevelekből készítettek szandált. Rövid idő múlva a cipő a társadalmi rang kifejezését is szolgálta. Julius Caesar aranytalpú csizmát viselt az ünnepeken, Nagy Károly csizmáját pedig ékkövek díszítették. A szegényebbeknek viszont általában facipő jutott. Az első nagy divatőrület a XII–XIII. században söpört végig Európán: a Szentföldről visszatért kereszteseknek köszönhetően az asszírok, majd az etruszkok csőrös cipőjének legmodernebb változata, a poulane hódított. A barokk korban a férfiak puha bőrből, textilből készített, magas sarkú cipőkben pompáztak, amelyeket nagy csatokkal, masnikkal ékesítettek. A mai férficipődivat előképe a francia forradalom idején rajzolódott ki. Az egyenlőség és testvériség jegyében a férfiak ekkor mondtak le a hivalkodó ékességekről. Hippolyte Taine francia történész szerint Európa történetének legnagyobb eseménye a bokát takaró hosszúnadrág feltalálása volt, mert ez teremtette meg a civilizált férfit. E nadrághoz találták ki a félcipő elődjét – ehhez ugyanis már nem illett a csizma.Bár a cipőkészítés 15 ezer éves múltra tekint vissza, a cipész céhek a középkorban, a XI. század végén alakultak ki. Dokumentumok tanúsága szerint a nagyvárosokban sok cipészmester szinte főúri rangban élt. VIII. Henrik uralkodása idején például John Peachey, a Fleet Street cipészmestere több mint negyven mesterlegénnyel, illetve inassal dolgozott, akik mesterüket a számukra tervezett libériában, karddal az oldalukon még a templomba is elkísérték az ünnepnapokon.A lábbelik gyári tömegtermelése megfosztotta ezt a mesterséget valahai romantikájától, ám a hagyományok néhány cipőfajta kézzel való előállításában ma is tovább élnek. A híres gojzervarrás dupla talpú változata három öltéssorral készül: a márványlapra helyezett ráma egyik szélét 45 fokos szögben tartott késsel elvékonyítják, a szögeket pedig „sűrűzik”, hogy az erős ívben hajló bőr ne vessen ráncot.