időjárás 18°C Paszkál 2022. május 17.
logo

Hungarolányok

2000.08.07. 22:00

Mogyoród község gőzerővel készül a közelgő Forma–1-es Magyar Nagydíjra, az önkormányzat már a türelmi zónát is kijelölte a bérmenyecskék számára, sőt a járulékos infrastruktúráról (mosdó, óvszer-automata, mobil vizelde stb.) is gondoskodott, méghozzá az EU-szabványok szerint.Az új szolgáltatás részleteiről a rádióban nyilatkozott a helyi illetékes. Azt mondta, Mogyoród igazi magyaros vendéglátásban szeretné részesíteni az ide látogató internacionalista közönséget, az a cél, hogy mindenki megemlegesse a jubileumi – tizenötödik – Magyar Nagydíjat. Az már most biztosnak látszik, hogy száznál is több leányzó várja majd három napon át a nagytermészetű férfiembereket, s ahogy a szervezők ígérik, mindenki megtalálja majd a kedvére valót a gesztenyebarnától a jajvörösig, a csámpástól a formatervezettig.A riporter kérdésére, mit szól mindehhez a helyi klérus (istenfélő emberek laknak errefelé), az illetékes nyilatkozó valami olyasmit válaszolt: nem lesz semmi baj, a lányoknak szigorúan meghagyták, hogy kizárólag a megadott körzetben – a falu végén – üzemelhetnek, aki ezt megszegi, annak bevonják a napijegyét, súlyosabb esetekben kiátkozza az egyház. Leszögezték azt is, hogy tizennyolc éven aluli ifjakat nem szabad leszólítani, ha meg nyugdíjaskorú akad a horogra, akkor előtte meg kell kérdezni orvosát, gyógyszerészét...Maga a flaszterprogram egyébként szorosan igazodik a ringben zajló autóversenyhez: pénteken ismerkedő, tapogatózó jellegű edzéseket tartanak, szombaton már egymást kóstolgatják a felek, a nagy menetre pedig vasárnap kerül sor. (Eső esetén esőgumival.)Várhatóan mindenki hozza a formáját.