Akit nem fogott a golyó

Ha kimegyünk a Farkasréti temetőbe, gyermekkorom óta minden alkalommal meglátogatunk egy sírt, amely valaha díszhelyen állott. Nem mozdították el azóta sem, csak rengeteg sírkövet emeltek köré, így egy lett a sok közül, és már nem tűnik fel a betonúton sétálgatóknak.Az alpinizmus, ez a veszedelmes sport Serényi Jenő előtt Csipkerózsika-álmát aludta hazánkban. A múlt század második felében ugyan megindult Magyarországon a mozgalom, de komoly követők hiányában igen hamar elhalt. Az 1900-as évek elejére csupán a természetjárás, az ismertebb csúcsok újabb és újabb felkeresése jelentette a hegymászást, egészen Serényi Jenő megjelenéséig.Persze Serényi sem alpinistaként kezdte sportpályafutását. Egy 1903-as erdélyi gyalogtúra indította el útján. Piarista diákként egy történelmi tanulmányával pályadíjat nyert: részben ebből finanszírozta az Al-Dunától a Máramarosi-havasokig tartó utat, amely gyakorlatilag az egész Déli- és Keleti-Kárpátok bejárását jelentette. Két jó barátjával először csak országúti „kirándulásra” készültek, de a kopár sziklavilág rejtelmei újabb kalandokra sarkallták őket.A Déli- és a Keleti-Kárpátokban szerzett tapasztalatok felbátorították, hogy a következő évben megkezdje az Északi-Kárpátok bérceinek meghódítását. Ez már komolyabb tudást igényelt. A Tengerszem-csúcs, a Gerlahfalvi-csúcs és a Markazit-torony megmászása még csak a Magas-Tátra „kóstolgatása” volt, de ez adta meg az alaphangot a későbbi expedíciókhoz. 1905-ben vezető nélkül egy addig járatlan vidéket fedezett fel, s az Englisch-csúcs felé haladva elsőként hódította meg annak egyik előormát, amelyet később Egyetemi-csúcsnak nevezett el. Egy évvel később Wachter Jenő és Horn K. Lajos személyében két nagyszerű társra lelt; velük még nagyobb kihívásokat jelentő utakat vállalt. Utóbbi társaságában 1907-ben elsőként hódította meg a Bibircs nevű csúcsot, de az ifjúkori lendület hamar megtört. A csapat második – Tátrában töltött – közös nyara során Wachter Jenő a kötélgyűrű elszakadása miatt lezuhant, s a Simontorony oldalában lelte halálát. A tragédia egy időre eltávolította Serényit a Felvidéktől, ezért a következő évben kisebb veszélyekkel járó mászásokra fordította az idejét, immár az Alpok világában. Közben idehaza a tragédia miatt heves támadások érték a vezető nélküli mászás ideáját, de az egyetemisták lelkesedését már nem lehetett letörni. Egyre több fiatal indult el a hegyek titkainak felkutatására, s egy év múlva maga Serényi Jenő is megbékélt a Tátrával.Társai szemében óriási elismerést szerez borzasztóan kemény téli túráival, amelyek koronája a Fecsketorony első téli megmászása. Közben visszatér az Alpokba is, főként a hó és a jég világa, a gleccserek zord szépsége vonzza. Sass Maor című útleírását ezekkel a szavakkal zárja: „Szálljanak el az évek felettem – jól tudom, el fog jönni az idő, mikor túl meredek lesz nékem a hegyi ösvény enyhe lejtője –, de azért sohasem fog kihalni a szívemből, sohasem fogja semmi kitörölni emlékezetemből azokat az órákat, melyeket odafenn a sasok honában egyedül vagy meghitt barátaim körében töltöttem.”Nem a hegymászás az egyetlen sport, amelynek meghonosítása Serényi Jenő nevéhez fűződik. A hómezők bejárása gyalogszerrel pokolian kemény feladatnak bizonyult. Nem csoda, hogy Serényi érdeklődését felkeltette a sízés tudománya, főként ennek túrázásra alkalmas változata, a sífutás. E sport elsajátítása után szinte azonnal nekikezd népszerűsítéséhez is, s 1908-ban megszervezi az első magyarországi síversenyt. A pilisi Gete-hegyen rendezett viadalon rendezőként, bíróként és versenyzőként is részt vesz, s a haladók között másodikként ér célba. Később az országos versenyek helyszínét a Tátrába teszik át, ahol még mindig ő számít a fő szaktekintélynek. Nagy szerepet játszik a Magyar Síszövetség megalapításában, amelynek főtitkári teendőit elsőként ő látja el. Tudásának közvetítésére szerkeszti meg A sísport gyakorlati kézikönyvét, a sportággal kapcsolatos legnagyobb érdeme azonban még várat magára a háború kitöréséig.S hogy ki volt még Serényi Jenő? Egyetemista, jogász, szerető fiú, vőlegény és – életének utolsó két évében – katona. A katona, aki 1914 októberében önként áll be a hadseregbe, természetesen rendfokozat nélkül. A hegyekben szerzett rutinja és sítudása nagy segítségére van a Keleti-Kárpátokban. S nem csak neki. Már hét évvel a háború kitörése előtt tanulmányt írt, amelyben javasolta, hogy az egyetemi zászlóaljak keretében állítsanak fel síszakaszokat.Magyarország hadba lépése után már csak az embert kellett megtalálni, aki a fenti ötletet megvalósítsa, de Serényi bevonulása után ez a kérdés is megoldódik. Néhány hónapos katonai pályafutása után nem véletlenül léptetik elő hadapród őrmesterré, majd zászlóssá. Az erdélyi hadszíntérre már mint síosztagparancsnok kerül ki, s saját maga által kiképzett honvédjeivel roppant veszélyes felderítő akciókra indul.1915 májusában átvezénylik az olasz hadszíntérre. Az Isonzó felső folyásánál eltöltött másfél hónap élete utolsó heteit jelenti. Itt kapja meg a nagy ezüst vitézségi érmet korábbi érdemeiért; kitüntetésének napját élete egyik legszebb napjaként tartja számon. „A félelmet nem ismertem és nem ismerem most sem” – írja naplójában, s vakmerőségének valóban nincsenek határai. Századparancsnoka szerint ezredének egyik legjobb tisztje vált belőle, akit legénysége bálványozott, apaként szeretett és tisztelt. Honvédjei körében legenda keringett róla, amely szerint a zászlós úrról lepattog a golyó. A legenda pedig megmarad, most már örökre, hiszen olasz golyók helyett egy kőszikla oltotta ki nemes életét. Délutánonként egy sziklatömbből kiépített mellvéd mögött szeretett pihenni, még akkor is, mikor az olaszok folyamatos támadást intéztek csapata ellen. Parancsnoka figyelmeztetése ellenére sem volt hajlandó felhagyni e szokásával, barátai szerint délutáni álmai voltak legédesebb percei, ilyenkor odahaza járt, s terveket szövögetett a családról, hiszen a frontról való hazatérés után esküvőre készült. A vőlegényt védő tömböt azonban találat érte, s a lehulló szikladarabok álmában agyonzúzták Serényi Jenőt. Menyasszonyának küldött egyik utolsó levelében a következő sorokat olvashatjuk: „Az én itteni küzdelmeim minden apró-cseprő bajából épül fel pompás, csillogó palotája a jövő életnek, mikor hazatérek és hazatérünk. Mindnyájan, dicsőségesen, boldogan az új Magyarországba.” A megálmodott új Magyarországot a földön már nem találta volna meg. Megtalálta hát Nagy-Magyarországot a mennyországban.1929-ben hozatták haza érckoporsóját a doberdói katonai temetőből. Budán temették el, s lehet, hogy nem utoljára. Amíg leszünk, akik megvásároljuk nyughelyét, addig ott pihenhet, ingyen viszont eddig nem kellett a hazának.