Amiről a metróper szól

Milyen jövő elé néz az az ország, ahol a pénzügyminiszter sok évre előre, egyetlen tollvonással elköltheti az adófizető polgárok pénzét, azaz a képviselők jóváhagyása nélkül döntést hozhat a költségvetés ügyében? Vajon a parlamenti demokrácia megengedi-e ezt? Pénteken megtudjuk.Pénteken ugyanis ítéletet hirdet a Fővárosi Bíróság az úgynevezett metróperben. A metrópernek – a közhiedelemmel ellentétben – nem az a tárgya, hogy kell-e nekünk metró vagy nem kell; hogy van-e értelme egy ilyen beruházásnak vagy nincs – erről is lehet vitatkozni, de a per nem erről szól. A metróper kétségkívül egyedülálló a magyar jogtörténetben. Először fog magyar bíróság végső álláspontot foglalni abban a kérdésben, hogy a pénzügyminiszter személye milyen viszonyban van az államháztartás egészével. Azaz a per arról szól, hogy szabad-e a pénzügyminiszternek a képviselők felhatalmazása nélkül költségvetési pénzeket elköltenie.A per tárgya egészen pontosan az, hogy vajon érvényes-e a szerződés, amelyet egy hónappal a polgári koalíció választási győzelme és a korábbi kormány bukása előtt, 1998. április 7-én kötött az állam és a főváros. Ezt a szerződést, amely a Dél-Buda– Rákospalota metróvonal első szakaszához az Európai Beruházási Banktól felvett ötvenmillió ECU összegű hitellel összefüggő kötelezettségvállalásokról címet viseli, az akkori pénzügyminiszter, Medgyessy Péter és az akkori főpolgármester, Demszky Gábor, valamint a BKV Rt. vezérigazgatója, Aba Botond írta alá. A szerződés és egy 1996-os, úgynevezett megvalósíthatósági tanulmány elnagyolt becslései alapján a főváros – a perben a felperes – csaknem százmilliárdos összeget követel az állami költségvetésből.Azon költségvetésből, amelyről törvény mondja ki, hogy az országgyűlési képviselők fogadják el, vagyis az Országgyűlés dönt róla, senki más.Ha a pénzügyminiszternek jogában áll a vitatott szerződéshez hasonló szerződéseket aláírni, akkor az ország polgárai által megválasztott, az ő képviseletüket ellátó képviselők csupán egyfajta technikai kiszolgálószemélyzetnek tekinthetők, amelynek tagjai a költségvetés vitájában egyszerűen csak megnyomják a gombot a pénzügyminiszter döntése értelmében. Parlamenti demokrácia-e az, ahol a pénzügyminiszter felhatalmazás nélkül elköltheti valamennyiünk pénzét?Mi tehát a perben a főváros és mi az állam álláspontja? (Ugye milyen abszurd helyzet – főváros az állam ellen. Mert – megint csak a közhiedelemmel ellentétben – nem a kormányt perli itt a fővárosi vezetés, hanem az állam egészét. Az expénzügyminiszter úr nem a következő kormány pénzéről akart döntést hozni, hanem az ország, valamennyiünk pénzéről, a költségvetésről.) Mindkét fél elismeri, hogy Medgyessynek nem volt felhatalmazása arra, hogy ezt a szerződést aláírja. Az állam álláspontja szerint ha az egyik aláírónak nem volt felhatalmazása, akkor a szerződés jogellenes, ha jogellenes, akkor pedig semmis is. A főváros szerint a jogellenesség még nem teszi semmissé a szerződést.Ezek jogi kategóriák, hétköznapi embernek nem könnyű eligazodni ilyen kifejezések útvesztőjében, nem is kell. Elég, ha józan paraszti ésszel átgondoljuk. Megbízhat-e a szomszédom egy ügyvédet azzal, hogy adja el az én házamat? Jól is néznénk ki. És vajon eladhatja-e az az ügyvéd a házamat, akit azzal bíztam meg, hogy válasszon el a házastársamtól?A tisztelt bíróság arról fog dönteni, mit szabad egy jogállamban és mit nem. És ha a bíróság úgy dönt, hogy a pénzügyminiszternek jogában állt aláírni egy ilyen szerződést, azaz a szerződés érvényes, abból igen súlyos dolgok következnek. Mert ha az előző pénzügyminiszternek szabad volt ilyesmit csinálnia, akkor a mostaninak és a következőnek is szabad. Ha szabad húsz évre ilyen kötelezettséget vállalni a költségvetés terhére, akkor harminc évre is szabad. Ha szabad százmilliárdot felhatalmazás nélkül elköltenie, akkor kétszázmilliárdot is szabad. És ha szabad metrót építeni ilyen pénzen, akkor bizony még sok minden mást is szabad... Ki dönti majd el, hogy jó-e a cél, amire a pénzügyminiszter úr a pénzünket költi?Van-e tehát kiemelt szerepe a pénzügyminiszternek? Van bizony. Ő a felelős a költségvetés beterjesztéséért. De hogy az általa beterjesztett költségvetés megvalósul-e vagy sem, arról csak és kizárólag a képviselők jogosultak dönteni. Adott esetben a képviselők adhatnak a pénzügyminiszternek a költségvetési törvény keretei között felhatalmazást arra, hogy bizonyos szerződéseket megkössön, vagy felelősséget vállaljon egyes tételekért.Jogosan merülhet fel tehát a kérdés, hogyan lehetett volna egy ilyen nagy beruházás támogatását szabályosan, vitathatatlanul elhatározni. A tömegközlekedés, a városi közlekedés finanszírozása nem tartozik az állami feladatok közé. Ezért nem lehet kiemelt állami támogatásként, költségvetési pénzekből megvalósítani a metró építését. A metró megépítése önkormányzati feladat. Önkormányzatokat lehet költségvetésben támogatni, erre valók a címzett és a céltámogatások. Ezeket azonban évenként határozzák meg, húszéves kötelezettségvállalásra, különösen ilyen nagy összegűre nincs lehetőség.Mit lehet tehát tenni? A magyar parlamenti demokrácia történetében születtek már jó megoldások hasonló esetekre. Például a múlt század végi vasútépítések költségeiről. Külön törvényt hoztak a képviselők arról, hogy meg kell építeni a vasutat, és külön törvény határozott arról, hogy a beruházás költségeit milyen forrásokból kell kifizetni. Minthogy ebben az esetben a költségvetést érintő, abból pénzeket felhasználó törvényt is a képviselők hozták, nem volt probléma a hatáskörökkel. A költségvetés ügyében ebben az esetben a képviselők döntöttek.Ha tehát az MSZP–SZDSZ-kormány tagjai szabályosan szerették volna megoldani a négyes metró felépítését, csupán a jogtárat kellett volna többet lapozgatniuk. De erre nem volt idejük: hiszen csak egy hónapjuk volt a választásokig, aminek a megnyerését bizony ők maguk is kétségesnek tartották, s ha valahogy nagy pénzt akartak juttatni a fővárosnak, gyorsan kellett cselekedniük. Kapkodtak.És most kíváncsian várjuk, hogy talál-e olyan jogszabályt, olyan jogrendszert a Fővárosi Bíróság, amely kimondja, hogy a pénzügyminiszter azt csinál, amit akar. Vajon kötelezheti-e a bíróság a képviselőket arra, hogy hogyan szavazzanak a jövő évi költségvetés megtárgyalásakor? Azokat a képviselőket, akiknek a lelkiismeretük szerint kell szavazniuk, ahogy az alkotmányunkban áll. Nem sértené-e ez az ítélet a hatalmi ágak klasszikus szétválasztásának elvét?És kíváncsian várjuk azt is, hogy a fővárosi vezetés és Demszky Gábor főpolgármester, aki magát szabadelvűnek vallja, mikor ébred rá, hogy ebben a perben egyáltalán nem liberális nézeteket követ. Mikor ébred rá, hogy ha megnyeri ezt a pert, akkor diadalmenetben lépeget előre egy antidemokratikus rendszer felé? Egy olyan rendszer felé, amelyben a szabadon választott képviselők csupán bábuk a kormány és a pénzügyminiszter kezében. Egy olyan rendszer felé, amelyben a farok csóválja a kutyát!Mindannyian, akik a magyar parlamenti demokrácia elkötelezett hívei vagyunk, hiszünk benne, hogy nem így lesz. És ha a bíróság – ki tudja, milyen oknál fogva – mégis olyan döntést hozna, amellyel kimondja a pénzügyminiszter mindenhatóságát, nem fogunk ezzel a precedensértékű ítélettel visszaélni. De csak remélni tudjuk, hogy a későbbiekben sem kell ettől félnünk. A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz)