Bakancsban a felhőszint felett

A 8000 méteres magasságot az emberi léthatáraként is emlegetik. Ezt sikerült elérnieegy kilenctagú magyar expedíció két tagjának, amikor megmászták a Karakorum hegységBroad Peak nevű, 8047 méteres csúcsát.Az akarat a hegymászó végső mentsvára, társa és eszköze abban, hogy elérje a csúcsot. A hegyen felfelé haladva a még vállalható veszélyeket mégis józan ésszel mérlegeli a sportoló. Döntések sorozatát hozza, amelyek lehet, hogy az életét mentik meg, ám egyúttal könyörtelenül elszakítják a csúcs leküzdésétől, amelyet több hónapos felkészülés és talán éveken át tartó vágyakozás előzött meg.– Az utolsó táborhelyen, közvetlenül a csúcs megmászása előtt, egy lassú lavina indult el a sátor felé. Másodpercek alatt döntöttük el, hogy visszafordulunk. Amikor lejjebb megpihentünk, néhány csepp könnyet is hullattunk – emlékezett vissza az expedíció egyik női hegymászója, Nedeczky Júlia.A vállalkozás mégis sikerrel zárult: két sportoló, Ács Zoltán és Mécs László a felhőszint fölé mászott, és elérte a Pakisztánba átnyúló Karakorum hegység egyik, 8000 métert is meghaladó csúcsát, a Háromszarvút, ahogy a helybeliek hívják: a Falchan Kangrit.Az expedíció tagjai az indulás előtt rangsorolták a célokat.– A legfontosabb az volt, hogy mindenki épségben hazatérjen, a második az, hogy legalább egyvalaki elérje a csúcsot. (Hivatalosan 1990-ben mászott meg magyar hegymászó nyolcezres csúcsot.) A harmadik célkitűzésünk arról szólt, hogy egy női hegymászó is felérjen, ez ugyanis női magyar csúcs lett volna. Ez sajnos nem sikerült – mondta el Mécs László.A jó tervezés egy több héten át tartó expedíció sikerének záloga lehet.– A csapat vezetője, Klein Dávid kutatta fel a szponzorokat és teremtette elő annak a közel 10 millió forintnak a jelentős részét, amely a hét hegymászó, egy alaptábor-vezető, egy orvos, egy pakisztáni nemzetiségű szakács és egy úgynevezett összekötő tiszt minden kiadását fedezte. Ebből az összegből kellett fedezni továbbá a közel 3 millió forintos „csúcsdíjat”, amit a pakisztáni kormány turisztikai minisztériuma minden expedícióra kivet – úgyszólván – a hegység „használatáért”. A teherhordók – ahogy a magyar hegymászók nevezték őket, a „papucsosok” – munkájáért további 800 ezer forintot fizetett a magyar csapat.Az összekötő tisztet a pakisztáni kormány rendelte a csapat mellé, egyrészt azért, hogy felügyelje a tevékenységüket, másrészt azért, hogy segítséget nyújtson számukra, amennyiben arra szükség van.– Az előírások szerint az összekötő tisztnek szakácsot kell biztosítani. Ebből annyi előnyünk származott, hogy az alaptáborban, amit 5000 méteres magasságban építettünk ki, nekünk is főzött – kommentálta a rendelkezést Nedeczky Júlia. A szakács egyetlen bevételi forrása az, hogy a Pakisztánba érkező hegymászó-expedíciókra főz. Ez mégis elegendő arra, hogy népes családját eltartsa.– Megbecsülni is nehéz, talán 50-60 ember megélhetéséért volt felelős a tábori szakácsunk – végzett gyors számítást a hegymászónő.A magas hegyi expedíciók egyik legfontosabb szabálya, hogy a sportolók betartsák az úgynevezett akklimatizáció szabályait. Ez azt jelenti, hogy az expedíció a csapat orvosának ajánlásai szerint haladjon az egyre magasabban kiépített táborok felé, ezzel szoktatva a szervezetet a ritkább levegőhöz és a folyamatosan csökkenő légnyomáshoz.A magyar hegymászók 25-30 kilós felszereléssel, napi 6-8 órás gyaloglás után érték el az alaptábort, ahol a jó akklimatizáció érdekében másfél hónapot töltöttek el.– Az első két nap nagyon megviselte a csapatot, a sivatagos szakaszokkal tarkított út után volt mit kipihenni – mondta Mécs László.A hegymászók, a fokozatosság elvét betartva, az alaptábor kiépítése után hozzáfogtak – ahogy ők mondják – az egyes, kettes, hármas és végül – a „csúcstámadás” előtt – a négyes tábor kialakításához.A felhasználható hely nagysága felfelé haladva egyre kisebb, az időjárási viszonyok pedig egyre mostohábbak. A pakisztáni „Háromszarvút” már több nemzetközi csapat „megkísértette”, néhányuk meg is mászta. Az egyes tábor néhány sátorhelynyi felszínét az évek alatt többen is csákányokkal tették használhatóbbá, ám a kísérletek tragikus nyomokat is hagytak az alaptábor feletti gleccserben: a jégfolyam két hegymászó holttestét is „kidobta”.– Egyikük egy lengyel nő. Egy sziklamélyedésben látták néhányan. Mi igyekeztünk elkerülni – emlékezett vissza a csapat egyik női tagja, aki elmondta: az útnak ezt a részét tízszer is megtették.– A magasság növekedésével a teljesítmények erősen romlottak, de a szervezet idővel hozzászokott az oxigénben szegényebb levegőhöz, és a fejlődés hasonlóan látványos volt, mint a korábbi romlás – mondta Mécs László, hangsúlyozva az akklimatizáció fontosságát.A kettes tábort a csapat „taktikája” szerint magasabban, 6400 méteren építették ki, azért, hogy a következő két tábor között kisebb távolságot kelljen megtenniük. Ekkor már csaknem 1500 méterrel a hóhatár felett jártak. A tervek szerint a csúcs felé haladva minden táborhelyen csak két sátrat állítottak volna fel, amelyeket az expedíció tagjai több hullámban érnek el, és a csúcsot is több hullámban „támadták” volna.A csúcs megmászása előtt a csapat élen haladó tagjai 7450 méteren mégis bevárták a többieket. Újabb terv született.– Ezek szerint az öt fiú hajnalban indult volna a csúcs felé, én és a másik lány egy nap késéssel vágtunk volna neki. Mi pihenni akartunk, mivel csak előző este érkeztünk fel a négyes táborba. Laci tartott a nagy hidegtől, ezért ő nem hajnalban, hanem kicsit később indult volna el – ismertette az elképzeléseket Nedeczky Júlia.A négy hegymászóból hárman később mégis visszafordultak, attól tartva, hogy lábujjaik esetleg elfagyhatnak.– Megpróbáltak felmelegedni, megálltak és bebújtak a bivakzsákjukba, de ez sajnos nem segített – emlékezett vissza a csúcs felé később elindult Mécs László. – A félelmek később beigazolódtak: az expedíció vezetőjének egyik ujjában elhaltak az érzőidegek, de szerencsére fennmaradt a vérkeringés. Az utolsó szakaszon hatlépésenként megálltunk, a tempó ekkor már végletesen lelassult. A nyeregben várt be az élen haladó Ács Zoltán, akivel együtt indultunk a csúcs felé.A hegymászók három óra elteltével érték el a Falchan Kangri főcsúcsát.A legfelső táborhoz visszatért három hegymászó másnapra tervezte – a két női mászóval együtt – a következő „támadást”. A hegyről azonban lassú hótömeg indult el a sátor felé.– Az egyik fiú ekkor kiabált át a szomszéd sátorból, hogy „lányok, csomagoljatok, és húzzunk le innen minél hamarabb!” – emlékezett Nedeczky Júlia, aki a nagy sietségben először nem találta a bakancsát, ez pedig – mivel ilyen időjárási körülmények között elképzelhetetlen a haladás túracipő nélkül – végzetes lehet.Az expedíció mégis sikerrel zárult: annak ellenére, hogy a hét hegymászótól az utolsó nap elpártolt a szerencse, tíz év elteltével ismét 8000 méter feletti csúcsot másztak meg magyarok. A csapattagok 2001 őszére újabb expedíciót szerveznek, ezúttal a Csomolungmára.