Nem teljesült az IMF magyarországi ígérete

Bár a prágai tüntetések sok szemtanúja szerint nem volt jellemző az erőszak és a garázdaság, a betört kirakatokért pedig egy maroknyi provokátor volt a felelős – no és a sajtó, amely igencsak kívánja az eseményt –, ez mindenesetre elég volt ahhoz, hogy a tiltakozó civil szervezetek, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank közgyűlésének résztvevői közé hatalmas rendőri osztagok álljanak. A Világbank munkáját kritikusan figyelemmel kísérő magyar közgazdászok egyike szerint ez az utcai látványosság és nem szervezett ütközetek elfedik a sajtó elől a valódi problémák és lényeges nyilatkozatok közlésének lehetőségét. Ugyanis nemcsak az utcán voltak kritikus hangok, hanem a tanácstermekben is – mégpedig maguktól a bankelnököktől.Többen is jelen voltak Prágában azok közül, akik e világformáló bankok 1995-ös közgyűlése után nyílt levélben mutattak rá a bankárok téves diagnózisára és a hazánkkal szemben követelt gazdaságpolitika hibáira. Akkor ők kifejtették, hogy nem a túlfogyasztás vagy az elégtelen gazdálkodás teremti a hiányt, az inflációt, hanem éppen a jegybank, amely egyetlen év alatt 4,7 milliárd dollárral növelte a külső adósságunkat a keresztárfolyam-változás – egyszerűen szólva a valutaspekuláció – következményeként. Ez a hatalmas pénzügyi veszteség mai forintban kifejezve mintegy 1400 milliárd forint, amit nem lehetett sem privatizációs bevételből, sem bércsökkentésből pótolni, mégis a reformok címszava alatt azt várták tőlünk, hogy húzzuk össze a nadrágszíjat – és vegyük tudomásul a pénzünk elfolyását. Most, tíz évvel a gazdaságpolitikánk alapvető változása után módunk van visszatekinteni az első öt évre, a második öt évre, és számba venni, hogy az IMF akkori öt pontja hozott-e jólétet a magyar polgárnak, és teljesült-e az 1996 végére ígért tízszázalékos infláció?Nemzetközi kritikákNemcsak a magyar közgazdá-szok bírálták már évekkel ezelőtt a pénzügyi intézmények által követelt reformokat, Joseph Stiglitz, a Világbank akkori főközgazdásza tanulmányban hangsúlyozta, hogy nincs igazán elméleti megalapozottsága ezen elvárásoknak, és az élet sem igazolja, hogy az áldozatvállalások eredményt hoznának. Legutóbb Imanuel Walle-stein, Amerika egyik leghíresebb közgazdásza a La Monde Diplomatique-ban fejtette ki súlyosan elmarasztaló véleményét. Sőt mi több, James D. Wolfensohn, a Világbank elnöke prágai ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy mélyen meg van győződve arról, hogy az utcán demonstrálók kérdései többségében jogos kérdések, és a fiataloknak mint az új generációnak átfogóan harcot kell indítaniuk a szegénység ellen. Ez a Világbank elsődleges prioritása, mert a globalizáció csak egy lehetőség, de a szegénység felszámolása kötelesség, ezért meg kell hallani azok hangját is, akik eddig halkan igényelték a változásokat.A párbeszéd hiányaA nyílt levelet összeállító Varga István elmondta, hogy szomorú volt látni az IMF-mítosz lelepleződését és a rendőrökkel távol tartott kritikus érveket. Azonban biztató a bankelnökök nyilatkozata, akik már félreteszik a korábban oly gyakori frázisokat, már nem beszélnek gyors privatizációról, államháztartási reformról, sokkal inkább arról, hogy maguknak, vagyis az egyes kormányoknak és népeknek kell megtalálniuk a saját kultúrájukhoz és körülményeikhez illő legjobb formájú küzdelmet a szegénység ellen, ezeket már nem akarják e nagy pénzintézetek uniformizálni, annál inkább az egyéni megoldásokat segíteni. Amiben az egységességre szükség van, nem más, mint a nemzetközi pénzügyi intézetek felelősségvállalása a saját tevékenységükért, a jobban áttekinthető számvitel és általában a sokkal nyilvánosabb működés által. Ma már nem engedhető meg, hogy a pénzügyi feszültségekből eredő bankveszteségeket a polgárokra hárítsák. Az IMF-nek megelőznie kell a nagy nemzetközi pénzmozgások hátrányos következményeit, a Világbanknak pedig nemcsak a kormányokat, a helyi önkormányzatokat, a munkások csoportjait, a vállalkozókat kell segítenie, hogy forráshoz jussanak céljaikhoz. A Világbank elnöke szerint nem engedhető meg az a hatalmas jövedelemkülönbség, amely a szegény és a gazdag országok, a világ lakosságának többsége és nagyon kis hányada között kialakult. A szegénység felszámolásához együtt akarnak működni a civil szervezetekkel, a helyi vállalkozásokkal és általában nemzeti szinten keresik a megoldásokat.Az IMF és a Világbank közgyűlése igen sok tanulsággal szolgál számunkra, akik élta-nuló módjára mindenben követtük a velünk szemben megfogalmazott igényeket, és lám, a sokkal óvatosabb Csehországban ugyanakkora lakosságon belül legalább egymillióval több munkahely van és közel kétszeresek a reáljövedelmek – igaz, a vállalatok nagy része belföldi tulajdonosok kezében van. Mégsem rótta meg senki ezt az országot, sőt a bankok prágai közgyűlése és a beszédek az udvariasságon túl is megdicsérték a vendéglátókat.Tettek idejeTíz évvel ezelőtt Kornai János Indulatos röpirat az átmenet ügyében című dolgozatában még így ír: „Egy vállon veregetés a nemzetközi bankárok klubjában nagy kitüntetés; ehhez képest nem sokat számít, mennyire zúgolódnak az emberek az országon belül. Azok pedig, akik a politikai kormányrudat tartják a kezükben, rendszerint dilettánsok a nemzetközi pénzügyekben, és vakon megbíznak saját bankárjaikban. Ha saját bankárjaik jól rájuk ijesztenek: »Nagy baj lesz, ha nem fizetünk«, kellő rémülettel reagálnak, és inkább még egyet srófolnak az állampolgárt nyomorító présen.” Úgy tűnik, az IMF és a Világbank ez évi közgyűlése már arról is szólt, hogy a bankárok tanultak, a célok és a stílusok módosultak, remélhetően a politikusok is észreveszik ezt, és bátran nyúlnak a változtatás eszközeihez, lendületesen hozzákezdenek a szegénység felszámolásához – fűzte hozzá a kérdéseinkhez Varga István.