Peking, Tajvan, Hongkong

Az év eleje óta a sajtó híradásait egy távol-keleti konfliktus, sőt háború veszélyének híre uralta. Ez bizonyos idegességet okozott, különösen azok körében, akik érdekeltek a Távol-Kelet gazdaságában, illetve azokéban, akiknek az az egyáltalán nem alaptalan érzésük támadt, hogy a térségben kirobbanó katonai konfliktus világégéshez vezethetne.Kívánatos, hogy nemcsak történelmi, hanem mindenekelőtt földrajzi ismeretek fényében alkossunk véleményt a térségről. Csak így lehet megfelelő perspektívába helyezni a pillanatnyi eseményeket, amelyekből gyakran a propaganda hatására lesz szenzáció.Aki ismeri a történelmet, tudja, hogy Kína, a Távol-Kelet nagyhatalma sohasem volt támadó vagy imperialista állam. A nagy „középső birodalom” határai természetesen többé-kevésbé változtak az idők folyamán, nem utolsósorban a növekvő lakossági nyomás miatt. Ugyanakkor megállapítható, hogy miközben Kínában többször volt polgárháború, kevés kifelé irányuló támadást jegyeztek fel. Ez érvényes napjainkra is. A japán–kínai összecsapásokat a japán előrenyomulás váltotta ki. Az egyetlen valódi külpolitikai konfliktus közvetlenül a második világháború után Kína és India között keletkezett.Az angolok a XIX. században egyoldalúan odébb tolták a határokat az akkor gyenge kínai birodalom kárára: Kína és India között fekvő kínai területeket annektáltak. „Tizenkét egyenlőtlen szerződés” jelszóval a kínaiak már 1945-ben ismételten hangsúlyozták, hogy nem ismerik el az angolok által egyoldalúan meghúzott határokat. India függetlenné válása után hamarosan kitört a háború a két ország között. Viszonylag rövid ideig tartott, mivel a kínaiak elsöprő győzelmet arattak az indiai hadsereg felett. Annak idején azt mondta egy tudósító, hogy a győztes kínai hadsereg és India déli csücske között csupán néhány közlekedési rendőr áll. Ha ez Oroszország és egy másik állam között történik, az oroszok bizonyára továbbnyomultak volna. Ezzel szemben a kínaiak csak az általuk érvényesnek tartott határig mentek el. Ott megálltak, bár további indiai ellenállás nem volt várható.Akkoriban megmutatták a világnak, hogy a „tizenkét egyenlőtlen szerződés” semmiképp sem takar imperialista követeléseket, hanem a jogaikat akarják megvédeni. Azóta Kína tett ugyan fenyegető kijelentéseket, de soha többé nem lépett fel támadóan. Egészen más, sajátos helyzet alakult ki az Amur folyónál az orosz gyarmatbirodalom és Kína között, ahol a hatalmas lakatlan terület miatt tényleges feszültség keletkezett. Orosz nyilatkozatok szerint naponta körülbelül ötezer kínai lépi át a határt illegálisan, hogy aztán eltűnjön a szibériai messzeségben. Ez egyébként a „tizenkét egyenlőtlen szerződés” gondolatával teljesen összeegyeztethető, mivel eszerint Szibéria orosz gyarmat, bennszülött lakossága különböző ázsiai törzsekből származik, s területe a legutóbbi időkig – legalábbis elméletileg – Kínához tartozott. Ki tudja ma már Európában vagy Amerikában, hogy Oroszország utolsó gyarmatait csak a második világháború után hódította meg? Jellemző a vlagyivosztoki kormányzó kijelentése: „Fennáll annak a veszélye, hogy területét – az egyetlent, ahol valóban orosz többség él – nemsokára elszakíthatják.”A kínai történelem ezzel szemben egyértelműen tanúsítja, hogy az európaiaknak nem kell Kínától félniük. A történelem bizonyítja, hogy a „középső birodalom” nem akar a saját területén túlmenni. Azonban továbbra is fennáll a feszültség Oroszország és Kína között. Ez indolkolja, hogy miért nem szabad manapság Oroszország európai uniós tagságára gondolni, vagy arra, hogy szorosabb kapcsolatba lépjen az unióval. Már Oroszország – politikai rövidlátásra valló – felvétele az Európa Tanácsba, amely egyébként gazdasági megfontolások eredménye volt, is megmutatta, hogy sajnos sok nyugati politikus történelem- és földrajztudása több mint elégtelen.Az utóbbi időben sokat beszéltek egy Kína és Tajvan között lehetséges konfliktusról. Elhangzottak fenyegetések, de azonnal felhagytak velük, amikor elérték a céljukat, vagy kiderült, hogy értelmetlenek voltak. Másrészt viszont számos spekulációra adott okot a helyzet, sokan hangoztatták, hogy háborús veszély van, a kínaiak meg akarják támadni Tajvant.Pedig tárgyilagosan szemlélve az ügyet Tajvan katonai elfoglalása több mint valószínűtlen. Annak idején a normandiai partraszállásnál a szövetségesek előtt a világ egyik legnyugodtabb tengere állt, fölényben voltak levegőben és vízben. Mindezek és a német védelem gyengesége ellenére, mint később kiderült, egy hajszálon múlott a normandiai partraszállás sikere. Ezzel szemben Formoza mellett található a világ egyik legviharosabb tengerszorosa. Tajvan 120 kilométerre fekszik a kínai parttól. Ehhez tartozik még az is, hogy Tajvannak erős hadserege van, a levegőben képes a kínai erőket sakkban tartani, és vízen is elég erős, hogy szembeszálljon a pekingi flottával.Veszély természetesen létezik, a kontinensről rakétákkal könnyen lehetne lőni a nagy tajvani kikötőket, amelyek a sziget nyugati oldalán fekszenek. De ez mind a mai napig nem következett be. Semmilyen előkészület sem történt a Tajvanhoz tartozó Kinmen-sziget megtámadására, pedig innen látni lehet a szoros túlsó oldalán sétáló embereket. Hasonló a helyzet az előtte fekvő Matsu-szigettel is. A lakosság békésen él, végzi a dolgát, rendkívül csekélynek ítélhető egy támadás veszélye.Érthető, hogy hosszú távon Kína egyesülni akar Tajvannal. Egy önálló tajvani állam gondolata a kínaiak számára jelenleg elfogadhatatlan. De az is előre látható, hogy a tajvaniak elismerik a sziget tagságát a kínai közösségben. Az „egy állam, két rendszer” kifejezés továbbra is érvényben marad. Ismételten kiderült, a fenyegetések többnyire csak arra szolgálnak, hogy lendületet adjanak a tárgyalásoknak.Végül ne feledkezzünk meg Hongkongról sem. Miután az angolok visszaadták Kínának, ügyes politikájával megtartotta belső autonómiáját. Az utóbbi idők legjobb példája: Pekingben a Falunkung szekta tagjait veszélyesnek tartják, és szigorúan üldözik, Hongkongban viszont tovább működhet.Mindezek a jelenségek arra utalnak, hogy a Távol-Keletről érkező vészjelzéseket elővigyázatosan kell kezelni. Van elég tűzfészek, ne szaporítsuk őket mesterségesen is. A Távol-Kelet problémájának megítélésében a riadófújásra a legnagyobb nyugalommal kell reagálni. (Fordította Lipthay Erzsébet)