Öt felnőtt és egy gyermek vesztette életét tegnap délután, amikor felborult egy cukorbeteg gyerekeket szállító busz Dóc és Ópusztaszer között. Úgy tudni, a járművezető az esőtől nedves úton elvesztette uralmát a jármű felett egy kanyarban, de nem kizárt az sem, hogy gyorshajtás okozta a tragédiát. Lapzártánkkor négy sérült még életveszélyes állapotban volt.Az autóbuszban a sofőrrel együtt 28 ember tartózkodott. A székesfehérvári cukorbeteg gyerekek felnőtt kísérőikkel az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkból tartottak hazafelé, amikor két kilométerre Ópusztaszertől a busz egy dupla kanyarban kicsúszott az útról, s az árokba borult. A fejre állt járműből a tűzoltók szabadították ki a gyerekeket. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes tisztje, Kiss Gábor lapunknak elmondta: az első jelentések szerint négyen életveszélyesen, hatan súlyosan megsérültek a balesetben. Még nagyobb tragédia, hogy többségük tíz év körüli gyermek. A Szegedi Tudományegyetem traumatológiai klinikájára kilenc sérültet szállítottak a Szegedről és a környező nagyvárosokból a helyszínre érkezett mentők.Amint Simonka János Aurél, a klinika igazgatója lapunkat tájékoztatta, öten már haza is mehettek az ellátás után, négy sérült azonban súlyos állapotban van. Remélhetőleg néhány napos kezelés után várhatóan ők is gyógyultan távoznak.A szegedi II. kórház baleseti osztályának vezetője, dr. Sándor László lapunknak elmondta: tíz sérült érkezett az osztályra, egyikük állapota sem életveszélyes. Az öt felnőtt és az öt 18 éven aluli gyermek jó állapotban van, de elsősorban a baleset miatti lelki megrázkódtatás okán két-három napig megfigyelésre benntartják őket. A többi sérült állapotáról lapzártánkig nem érkezett információ.A tűzoltók csak a baleset után két órával kezdhettek neki a felismerhetetlenségig összeroncsolódott jármű talpraállításának.Az esti órákig nem sikerült pontosan tisztázni a baleset okát. Nem kizárt, hogy a buszvezető gyorsan hajtott a kanyarban, de műszaki ok vagy egy másik jármű miatt is bekövetkezhetett a tragédia. A kirándulást egyébként a cukorbeteg gyerekeket támogató, a szülők által alapított székesfehérvári egyesület szervezte. A buszt a szabadbattyáni Buszfarm Bt. bérelte. A Fiat típusú jármű jó műszaki állapotban volt, s jogosítványa volt a nemzetközi forgalomban való részvételre is – tájékoztatta az MTI-t a betéti társaság magát megnevezni nem kívánó ügyintézője. Elmondta: tudomása szerint az autóbusz 2-2,5 hónappal ezelőtt tett le sikeres műszaki vizsgát. A gépkocsivezető rutinos sofőr, az ügyintéző szerint legalább harminc éve vesz részt a közúti forgalomban.

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban