Tisztesség, fair play és szabad verseny

Szegény Élő Árpád professzorunk odafent bizonyára szomorkodik, ha azt látja, hogy idealista rendszere milyen gyakorlati következményekkel lepte meg a sakkvilágot, s hogy javító, rendezési szándéka mely csődbe torkollott. Fischer kivonulása után Karpov és Kaszparov röpke huszonöt év alatt elfoglalták a legfontosabb pozíciókat, s a külső betöréseket (Short, Timman, Kamsky, Anand) könnyedén hárították. Eközben a szovjet nyitott politikája a nyugati államokba telepítette előőrseit, olyannyira, hogy a valódi világbajnoki játékviszonyok felmérése szinte lehetetlennek látszik.A FIDE és a Kaszparov irányította kezdemények a világranglista alakulását szemmel láthatólag csak negatív formában befolyásolják, és az eredeti orosz-szovjet hegemónia majdhogynem erősebb, mint volt a Fischer előtti időkben.Pillanatnyilag a világranglista első 25 helyére 17 „szovjet” aspirál – ne téveszszen meg bennünket, hogy spanyol, amerikai, izraeli, ukrán, lengyel, grúz, belga vagy örmény a felségjelzés –, és aligha kell Fischerre hivatkozni, hogy az ilyesmi milyen veszélyekkel járhat (1962, Curacao).A FIDE-t most egy kalmük milliárdos próbálja modernizálni – rengeteg jóindulattal és még több készpénzzel... –, de az általa kialakított rendszer is Karpovot, Halifmant, Akopjant hozta a felszínre. A K. O.-világbajnokság anyagi és erkölcsi megítélése felemásra sikeredett: Anand és Adams nem tudtak a koronázásig eljutni, bár Wiswanatan Anand csak hajszállal maradt alul (két gyorsjátszmában...) Anatolij Karpov ellen, aki így legalább háromból egyszer valóban világbajnoki páros mérkőzéssel lett k. o.-, illetve FIDE-világbajnok. Különös sors az övé, hiszen Fischert és Kaszparovot csak zöldasztal mellett tudta megelőzni, holott minden kétséget kizáróan bebizonyította világklasszisát 1975–1985 között, minden páros mérkőzésen és versenyen az aspiránsok ellen. (Polugajevszkij, Szpasszkij, Korcsnoj...)