A negyedik

Az MSZP szocialista platformja állásfoglalást tett közzé, amelyben tudatja országgal-világgal, hogy Kovács László és Németh Miklós egyaránt alkalmas pártelnöknek, illetve miniszterelnök-jelöltnek. A társulatot vezető Nagy Sándor okos ember, nem készít otthon fából internetet, ha ő így véli, akkor ott nincs mellébeszélés, az így van vélve. A Kádár-ház színvonalas leszármazottja a szemünk előtt találja fel a dukátust, a magyar történelem egyik felemás formációját, amelyet a XI. század közepén hozott létre I. András király, kifejezetten öccse, Béla herceg számára, ugyanezen Nagy Sándor-i dilemma miatt, mármint hogy Béla is alkalmas lett volna királynak. Sajnos a dukátus csak rövid távú megoldásként jöhetett szóba, mert az ország egyharmadát külön kormányzó hercegek mindig a királyi hatalom riválisaiként léptek fel, úgyhogy Kálmán király fel is számolta a projektet. Az MSZP számára sem ez lesz a megoldás, ráadásul Horn Gyula nincs még árnyaltan rádolgozva a struktúrára. Mindez álmodozás. Az MSZP-nek ugyanis nem három miniszterelnök-jelöltje van, hanem négy. Én vagyok a negyedik. Bizony. Régóta töprengek már ezen. Jogilag ennek nem lehet akadálya, gyorsan belépek, aztán jelölöm magamat, mint a többiek. Bizonyos intellektuális, esztétikai és fiziológiai követelményeknek természetesen eleget kell tennem. Végeztem egy pár napos agykontrollt: a tapasztalataimat ezennel megosztom önökkel.Először is már kanállal eszem a pörköltet, hozzá fröccsöt iszom, műanyag pohárból. Van sötétkék öltönyöm, amihez fehér zoknit és barna cipőt bírok hordani. A múltkor elhatároztam, hogy nem kötök többé rossz kompromisszumokat, mint 1989-ben, és a Finlandiát vettem le a polcról. A Bors Máté a kedvenc filmsorozatom, mert minden részben megadjuk nekik. Egyre több embernek tudok egyre nagyobbakat hazudni. Ha Kósáné Kovács Magdára gondolok, bizsergő hőhullám önt el. Ha elfogják a piros ultimat, fehérterrort emlegetek. A felismerhetetlenségig privatizáltam egy azelőtt jól menő állami vállalatot. Ha beszállok a sofőr mellé a Mercedesbe, előbb befordítom a célkeresztet a hűtőn, hogy nekem legyen középen. Piros lámpánál egy forintért veszek Fedél nélkült, sóhajtva megnézem a címlapot, majd ledobom a gumiszőnyegre. Társaságban néha megemlítem, hogy volt nevelőnőm, de soha nem teszem hozzá, hogy krétával volt felrajzolva a falra. A nyelvtanilag helyes „alacsony árak” helyett mindig „olcsó árakat” mondok, mert beszélem az emberek nyelvét. Amikor a programomat írtam, már elsőre áttörtem a lélektani határt, 3,60-as kenyeret tudtam ígérni, és jó esélyt látok arra, hogy hosszabb távon 3 forintra is lemenjek. Az ígéretek általában rendben vannak, az ötös, hatos, sőt hetes metró is kiszaladt. Öt perc alatt háromszor tudtam elképzelni egy koalíciót a Torgyán József nélküli kisgazdapárttal. Thürmer Gyulával is sikerült, de ezt tagadom. Szokásommá vált, hogy hamis fényt vetek álproblémákra. Egy IQ-teszt alkalmával szoros versenyben legyőztem egy fekvőrendőrt. Akkor hagytam abba a tréninget, amikor hirtelen párás szemű tisztelettel gondoltam Baja Ferencre. Úgy ítéltem meg, hogy a kísérlet sikerült, mindenki számára teljesíthető, de ettől a ponttól a kúra ellenjavallt. Van tehát esélyem. Persze önöknek is. Tarsolyunkban hordjuk a marsallbotot. Kovács László, Németh Miklós és Horn Gyula a szó szoros értelmében a mi helyünkre ácsingózik. Elvtársak! Meddig tűrjük?