Hivatása: szerencsejátékos

Póker és huszonegy volt az élete. Legtöbbször nyert, mert időben ki tudott szállni. Most mégis nyomorog, mert nem hitte el, hogy a szerencse forgandó.– Kicsiben indult, tét nélkül, hosszú téli estéken, mi haverok egymás között. Csakhogy ezt nagyon hamar meg lehet unni, vagyis egy-két nap múltán előkerült az apró, mert így kezdtük, egyforintos alapon – emlékezik az első partik romantikájára Miklós, a huszonéves kártyás.– Jó volt a játék, élveztük, kint szakadt a hó, mi pedig ültünk a melegben, mert befűtöttük a cserépkályhát, hogy minél jobban élvezhessük a klub hangulatát. Pedig még rendes székek sem voltak, festék csak mutatóban a falon, és az asztalt én hoztam otthonról, önkényesen leselejteztem, amit azóta is ezerszer visszahallok az édesanyámtól.Miklós cigarettára gyújt, mély átéléssel szívja a füstöt, mutatja, hogy a profik kétszer élvezik, s valóban: imbolygó csík szűrődik elő a szájából, amit orrán még egyszer a tüdejébe juttat.– Ezt is a kártyaasztalnál tanultam – kommentálja a produkciót. – A klubnak persze hamar híre ment, nagy dolog volt ez akkoriban, amikor legföljebb a lottón meg a totón lehetett nyerni. És azt vettük észre, hogy lassan kicserélődik a társaság: ahogy növekedtek a tétek, úgy jelentek meg az új és új arcok, az egyre macsóbb figurák.Két hónap múltán már száz forint volt az alap és ezer forint a legnagyobb hívás, ekkor a régi haverok közül már szinte senki sem járt le.Pókeroztunk, szinte minden este. Először a klasszikus változatot, azután a kaszinópókert. Abban több az izgalom, és hát milyen az ember, az asztalon heverő ezresek már senkit sem hoztak lázba. A kaszinóváltozat lényege, hogy csak a nyolcasok és a nagyobb értékű lapok játszanak, ugyanakkor két paklit használunk, vagyis a póker, a négy egyforma értékű lap egyáltalán nem számít ritkaságnak. Sőt az úgynevezett royalpóker is előfordul, például öt ász, ami számomra igen kedves emlék, mert egy alkalommal – valami tízezer forintért – öt királyt vertem meg vele.Újabb slukk, újabb dupla élvezet. Miklós a múltba réved, képzeletében seregnyi, a kártyaasztalnál megvívott csata villódzik.– Imádtam játszani, mert okosan játszottam. Akik mindig csak veszítettek, egyszerűen bután csinálták a dolgokat. Akkor is kockáztattak, amikor semmi értelme sem volt. Szerintem a póker lényege az, hogy csak akkor szabad harcolni, ha van esélyed megnyerni a partit. Mert blöffölhetek én, ha az ellenfelem kezében egy royal flush lapul. Ha viszont a többiek azt látják, hogy az összes partit nyered, amelyikben bent maradsz, akkor később elhiszik a legképtelenebb blöffödet is.Akkoriban nagyon jól éltem. Legkevesebb heti öt napot kártyáztam, de előfordult, hogy a vasárnapi ebéd helyett is a klubban vertem a blattot. A legbravúrosabb időszakban naponta nyolc–tízezer forint volt a profitom, magyarán két nap alatt megkerestem egy pedagógus havibérét.Leégett a cigaretta, az utolsó méretes hamurúd az asztalon hever. A söröskorsó mellé pottyant, de Miklós nem takarítja el, talán kedvét leli a miniatűr kocsmai életképben. S a cigaretta halála egyben a kártyás karrierjének végét is elhozza.– Azt hittem, én vagyok a legjobb. Hogy akárkivel felvehetem a versenyt. És az emberek között valóban nagyokat alakítottam, csakhogy a hivatásos krupiék meg a gépek legyőzése már egészen más feladat. Egy haver szólt, hogy ha ennyire jól megy a játék, akkor járjak kaszinóba, mert ott lehet igazán nagyot akasztani.Azt viszont elfelejtette elmesélni, hogy a kaszinóban egy ellenfél ellen kell játszani, ráadásul a partner, a krupié korlátlanul veszíthet, így nem lesz ideges, nem kockáztat, tehát előbb-utóbb mindent megnyer. Én marha pedig próbáltam mindent visszaszerezni, és csak buktam és buktam megállíthatatlanul. Törzsvendég lettem a kaszinókban, a portások előre köszöntek, és sajnos az uzsorások is, akiknél egyre nagyobb öszszegeket vettem fel.Eladtam az autómat, a hifit, a videót, mindent, amit csak pénzzé tudtam tenni, hiába. Végül kitiltattam magam a kaszinókból, ahová azóta sem engednek be. Persze ez sem segített, mert bánatomban – hiszen egy hét múlva már bántam a kitiltatást – nyerőautomatázni kezdtem. Na, ott lehet még nagyot veszíteni, ráadásul a gépek általában kocsmákban tanyáznak, ahol ugye sör, bor és pálinka is akad.Két hónap múltán már semmim se volt, haza nem mertem menni, várt a kötetlenül boldog hajléktalanság. Két év pokol következett. Hajléktalanszálló, lépcsőház, kannás bor, mindenből a legrosszabb, legijesztőbb.Most megpróbálok talpra állni, úgy érzem, a lecke megfelelő volt. Ismét dolgozom, van albérletem, a szüleimmel is felvettem a kapcsolatot. Csak az a baj, hogy régen könnyen és nagyon jól éltem. Mert aki egyszer nyert, az nem szeret veszíteni.