Megjósolhatók-e a lottószámok?

Aki lottószelvényt vesz a kezébe, rögtön arra gondol: de jó lenne, ha valamilyen csoda folytán megkaparinthatná a jövő hétfői újságot, s kileshetné belőle a soron következő húzás eredményét! Az elszántabbak már nem elégszenek meg az ábrándozással, ők szisztémákat gyártanak, logikai, számmisztikai vagy egyéb, a kívülállók előtt tökéletesen ismeretlen rendszereket, s abban bíznak, hogy előbb-utóbb megtalálják a titok nyitját. De létezik-e titok, mégpedig fölfedezhető titok a lottósorsolásban? És ami még ennél is lényegesebb: előmozdíthatók-e a nyerőszámok azokból a tér-idő foglalatokból, amelyek az emberi érzékelés számára láthatatlanok?A kérdésre – ha nem is a lottószámok vonatkozásában – a középkor okkultistái és mágusai keresték legintenzívebben a választ. A történelemben fennmaradt bizonyos Tritheimus (1462–1516) neve, aki igen eredeti jövőlátó módszert dolgozott ki, mégpedig azért, hogy egy házassági kérdésben tanácsot adjon. Miksa császár felesége, Burgundiai Mária 1482-ben, baleset következtében meghalt, Miksa pedig újra házasodni kívánt. Az ekkor már hírneves okkultistának számító Tritheimus azt javasolta a császárnak, hogy idézzék meg az elhunyt királyné szellemét, vagyis ő döntse el, kit kell Miksának feleségül választania. A szellemidézés annak rendje-módja szerint meg is történt, és Mária teljes szépségében megmutatkozott Miksa előtt, aki ettől annyira megrendült, hogy kilépett a varázskörből. De mielőtt még átölelhette volna a képmást, erős áramütést kapott, és a földre zuhant. A látomás abban a pillanatban elenyészett, ám ezt megelőzően még számos eljövendő eseményt fölfedett és – a kísérlet sikerét bizonyítván – egy bizonyos Bianca Sforza nevű hölgy személyében utódját is megnevezte.Tritheimus egyébként nagyon szerény és félénk ember volt. Arra is ügyelt, hogy semmi olyasmit ne írjon, ami ellentétben áll az érvényben lévő egyházi tanítással. Főműve, a Hét második ok is egy hatalmas, megfejtésre váró rejtvény. A címadás a hét bolygóval s a velük kölcsönhatásban lévő hét főangyallal hozható összefüggésbe. A könyv szerint Isten az első ok, a többi pedig a világ kormányzásával megbízott miniszterek. A Szaturnusz angyala például Orifiél, aki közvetlenül a teremtés után 345 évig volt kormányon. Az olyan modern okkultisták, mint Paracelsus vagy Agrippa, később hallatlan jelentőséget tulajdonítottak e rejtjelezett üzenetnek, ám a misztikus mű kulcsát Trithemius magával vitte a sírba.Agrippa von Nettesheim (1486– 1535) kora talán legnagyobb okkultistája volt, mégis úgy sodródott a reneszánsz forgatagában, mint egy faforgács. Egyik állásból a másikba, pozícióból a tömlöcbe, eseménytelen tanulásból a legvéresebb csatába, gazdagságból a nyomorúságba került. Mint korának egyik legpallérozottabb elméje, rendszeresen levelezett olyan köztiszteletben álló humanistákkal, mint amilyen Erasmus, Campegius vagy Melanchthon voltak.Főműve, az Okkult filozófia a mágiát a fizika, a matematika és a teológia együtthatójának tekinti, amelynek az elemek és a jelenségek közötti rokon-, illetve ellenszenvek földerítése a legfőbb feladata. A jövendőmondás lényegét hosszasan magyarázva kijelenti, hogy a jóslatok mindegyike a rokon- és ellenszenvek ismerete révén jöhet létre. Magyarán: aki arra hivatott, hogy megismerje a kapcsolatokat a földi dolgok és fönti uraik között, olyan eljövendő események jeleit fedezheti föl, amelyek között akár a jövő heti lottóhúzás eredménye is megtalálható.Theophrastus Paracelsus (1493– 1541), minden idők legnagyobb mágusához egyetlen elődje, követője vagy pályatársa sem hasonlítható. A mágia mellett az orvoslás, az asztrológia, az antropozófia, a teológia és a misztika is érdekelte. Szerinte a teremtést alapvetően kétféle fény: a halandó és az isteni határozza meg. Az asztrológus például a csillagok halandó fényét vizsgálja, s ezzel a szemlélődéssel jut el a tudáshoz. Az ember csillagok porából van összegyúrva, tehát ugyanezt a halandó fényt sugározza. Ezzel szemben Isten mennyei, vagyis halhatatlan fényt továbbít, s ezt az fogadja be, ami az emberben halhatatlan. Ám az ember sajnos nem látja ezt a kétszeres fényt, amely ha teljesen szétválik, az ember megbetegszik, a teste elszakad attól az áramtól, amely életet ad neki. „Ha Krisztus leszállna az égből, senkit nem találna, akivel beszélhet; ha Jupiter lejönne bolygójáról, nem találkozna érdeklődőkkel, csak iskolákkal, amelyek azt a bölcsességet ismételgetik, melyet elődeik tanultak a csillagoktól. Ezek a régi iskolák már halottak, és követőik vakok maradnak a halandó fénnyel szemben” – hangoztatta máig ható aktualitással.A jóslásról azt tartotta, hogy csakis és kizárólag a szellem idézheti elő: „Tudnunk kell, hogy az ember megjósolhatja a jövőt a múlt és a jelen könyveiből”, vagyis, mai szóhasználattal élve, a lexikális tudásra alapozott elvonatkoztatást tartotta lehetségesnek. A látnoki képességekkel kapcsolatban kijelentette, hogy az ember birtokában van azoknak a képességeknek, amelyekkel láthatja a tőle akár ezer mérföldre tartózkodó barátait és ismerőseit, ám a szokásos jövendölő szertartásokról – mint amilyenek a kártyavetés vagy a tenyérjóslás – eléggé elmarasztalóan vélekedett. Olyan babonáknak tartotta őket, amelyeket azért találtak ki, hogy a kétes eredményességű műveleteknek az ünnepélyesség látszatát kölcsönözzék. Ebből is látszik, hogy Paracelsus a mágiához való vonzódása ellenére inkább a természet jelenségeinek megismerésére törekedett.Nostradamus, minden jósok koronázatlan királya 1503-ban született a franciaországi St. Rémyben. Mindamellett, hogy próféciái révén már életében nagy hírnévre tett szert, egy több kiadást is megélt könyvet írt szépítőszerekről, illatszerekről, a cukorral, mézzel és forralt borral való lekvárfőzés művészetéről. Ismerte a gyógyfüveket, az ásványokat, sőt a nagy pestisjárványok idején sorra járta a várososokat és csodálatos gyógyításokat végzett. Őt magát nem fogta a halálos kór, de bármilyen kiváló doktornak is számított, a családját nem sikerült a pestistől megmentenie.Próféciáit, amelynek a Századok címet adta, 1555-ben publikálta. Annak ellenére, hogy strófái keveréknyelven írt halandzsának tűntek, már a közeli jövőre nézvést is megdöbbentő pontosságú jövendöléseket tartalmaztak. A Századok első könyvének harmincötödik verse például szó szerint leírta Henrik király és a fiatal Montgomery gróf párviadalát, amelynek során a király halálos balesetet szenvedett. A Nostradamusszal foglalkozó bőséges irodalom csak felületesen emlegeti, hogy jövendölés közben a jós milyen technikát alkalmazott, ám több helyütt is utalás történik arra, hogy egy lavórszerű edénybe öntött víz felületén vizsgálta a hold fényét, s ennek játékából merített inspirációt. Nagyságát az is bizonyítja, hogy saját halálát is pontosan megjövendölte: IX. Károly jóvoltából évjáradékot kapott, ám ekkor már súlyos vízkórban szenvedve „ágy és pad (íróasztala padja) között” élt. 1566. július 1-jén reggel holtan találták az íróasztala mellett. Tíz-egynéhány évvel korábban ezt írta önmagáról: „Helyhez szögezve, a királyi keggyel mit is kezdhetne? – megtér hát Atyjához, a rokonok s barátok nyári reggel holtan lelik, egész köze padjához.”Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a múltban számos olyan jeles gondolkodható tevékenykedett, akik birtokában voltak a jövőlátás képességeinek. Az itt említett névsor korántsem teljes, sőt előfordulhat az is, hogy névtelen zsenik jutottak a nagy titok birtokába. A kérdés, vagy inkább az ide vonatkozó kétely csak az, hogy ha ez így igaz, akkor miért nem hagytak maguk után irdatlan vagyonokat, miért nem tettek szert birodalomméretű gazdaságokra? A válasz minden bizonnyal magában a kérdésben rejlik: aki olyan tudással rendelkezik, hogy képes megjövendölni a kihúzásra váró lottószámokat, már nem törődik a világ hívságaival.