Globalista háttérembert igazolt Magyar Péter

Kármán András a baloldalról indult és a globalista hálózatokban futott be karriert – írja az Ellenpont. Az EBRD-nél töltött vezető pozíciója idején a Világbankkal közösen olyan ukrán döntések születtek, amelyek a magyar gazdák számára is kedvezőtlenek voltak. Most a Tisza Párt szakértőjeként tér vissza a politikába, ahol a lap szerint újra a baloldali körökhöz való kötődése rajzolódik ki.

2025. 09. 13. 13:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kármán András a baloldalról indult és a globalista hálózatoknál futott be. Az EBRD-nél vezető pozíciót töltött be, amikor a szervezet a Világbankkal együtt hatalmas befolyást szerzett az ukrán politikában, többek között a magyar gazdákra veszélyes ukrán földtörvény is ekkor született – írja cikkében az Ellenpont.

Mint ismert, bemutatta két új szakértőjét Kötcsén a Tisza Párt. Egyikük az oligarchacsaládból származó Forsthoffer Ágnes, aki szeptembertől a Tisza harmadik alelnöke, a másik Kármán András közgazdász, a második Orbán-kormány államtitkára, aki a sajtóértesülések szerint szintén részt vett a Tisza Párt programjának kidolgozásában.

Kármánnak nem új a politikai pálya: Magyar Péterhez hasonlóan Kármán is magát a jobboldal holdudvarából érkezőnek mondja, azonban a Tisza elnökével ellentétben Kármán valóban viselt kormányzati pozíciót is, igaz elég rövid ideig. 2010-től 2011-ig volt a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. A kormányzati pozícióba az akkor Simor András vezette Magyar Nemzeti Bankból érkezett, ahol 13 évig töltött be vezető beosztást.

Kármán András még államtitkárként, amikor maximálisan azonosult a kormánnyal. Azóta Magyar Péterrel azonosul maximálisan (Fotó: Ellenpont)

Kármán András államtitkárként még maximálisan azonosult a kormánnyal. Azóta Magyar Péterrel azonosul maximálisan. Lemondását követően 2011 decemberétől az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatóságában a Magyarországnak járó helyettes igazgatói posztot töltötte be. Később az Erste Banknál töltött be vezető pozíciókat.

 

Mindig is az SZDSZ holdudvarába tartozott

Kármán körül már lemondását követően megmozdult az ellenzéki világ. A 2014-es választási kampányt megelőző időszakban a HVG már, mint az Orbán-kormánnyal szembeni alternatív szakértőt mutatta be. A markánsan ellenzéki elköteleződésű lap cikkének Kármánról szóló szakaszát azzal zárta le:

Más kormányban még kaphat szerepet, Fidesz-kormányban biztos nem fog.

Így nem meglepő, hogy egy következő ellenzéki projektben végül tényleg előkerült a neve. Hogy miért csak most, arra pedig a kommentár második fele adhat magyarázatot, miszerint: 

de ha a Fidesz nyer 2014-ben, és nagyon úgy tűnik, hogy ez lesz, akkor két-három év múlva már senki nem fog emlékezni arra, ki volt Kármán András. 

Márpedig a kormánypártok ismét győztek 2014-ben. Kármán bár EBRD-vezető volt, politikai értelemben parkolópályára került, amit csak epizódszerűen szakított meg olyan kiszólásokkal, mint mikor 2013-ban az MNB előző és akkori vezetése közti vitában Simor András mellé állt, és úgy vélekedett, hogy a vállalkozásokat segítő Növekedési hitelprogram fenyegeti a jegybankot.

Fotó: Ellenpont

Simor melletti állásfoglalása arra is rávilágított, hogy Kármán életében nem az ellenzéki-liberális irányvonal jelenti a kitérőt, hanem épp fordítva: államtitkári kinevezése volt egy furcsa közjáték karrierjében. 

Kármán az akkoriban baloldali felügyelet alatt álló jegybankból érkezett a kormányzatba, a Fideszben pedig sokan már akkor is úgy tekintettek rá, mint aki az SZDSZ szellemiségét képviseli – írta a Magyar Hírlap 2011-ben. Ilyen értelemben helyére talált az ágya mellett Demszky Gábor plakátot tartó Magyar Péter oldalán.

Fotó: Ellenpont

Hogy mit értettek a fideszes képviselők Kármán SZDSZ-szellemisége alatt, arra rávilágít, hogy milyen társaságokban mozgott.

Konferenciázott például:

  • az ellenzéki projektek állandó pénzemberével, Bojár Gáborral, 
  • a Párbeszéd és az ellenzéki összefogás színeiben parlamenti képviselőként tevékenykedő Mellár Tamással,
  • a szocialista pénzügyminiszter, Bajnai Gordon jobbkezének számító Oszkó Péterrel.

De volt vendég olyan közismert baloldali politikus-közgazdászok mellett, mint Bod Péter Ákos, vagy Bokros Lajos. A Tiszában újra egy csapatba kerültek.

Kármán államtitkári megbízásának második felét jelentős részben Brüsszelben töltötte, ahol tagja volt az EU Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának (Ecofin). 

Innen egyenes út vezetett az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vezetői székébe. Az EBRD alapvetően a posztszocialista államok fejlesztésére jött létre, nem kormányzati vagy szupranacionális szervezetként, de tagjai csak államok lehetnek, vezetését pedig a tagállamok által delegált képviselők látják el. A szervezet fő részvényese az Egyesült Államok, székhelye pedig Londonban van.

 

Ukrajna és Soros György befolyása az EBRD-re

Éppen 2012-ben, mikor Kármán csatlakozott a szervezethez, az EBRD partnerségre lépett a Világbankkal, annak ukrajnai projektje kapcsán. A Világbank különböző infratrukturális fejlesztéseket támogatott az autópályaépítéstől a földhivatali nyilvántartás digitalizálásáig, cserébe egyre nagyobb befolyást szerzett az ukrán közpolitikára. 2018-ban már olyan befolyásos volt, hogy 

egy teljes követeléscsomagot tett az ukrán kormányzat asztalára, amelyben többek között a bankszektor és az agrárium reformja szerepelt. 

Később a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely szintén a Világbank ukrajnai projektjének partnere volt, hasonló feltételekkel támogatta Ukrajnát, amelyek egyenes következménye volt az ukrán földvédelmi törvény feloldása, majd az ukrán agrárium kiárusítása az amerikai nagyvállalatoknak.

Az Ukrajnát támogató projektben az EBRD mellett a Soros György nevéhez kötődő Renaissance Foundation volt a másik partere a Világbanknak, ami nem meglepő. 

Soros György a Nemzetközi Újjászületés Alapítványon keresztül gyakorol jelentős befolyást az ukrán politikára, szorosan kapcsolódva Volodimir Zelenszkij elnökhöz és felesége, Olena Zelenszka alapítványához. A szervezet nem csupán pénzügyi forrásokat biztosít a Zelenszkijékhez köthető entitásoknak, hanem aktívan formálja Ukrajna bel-és külpolitikáját, beleértve a háború és béke kérdéseit is. De itt költött el hatalmas pénzeket a rosszhírű és mára Donald Trump által betiltott USAID is. Ebbe a csapatba csatlakozott Kármán részvételével az EBRD.

 

Soros György komoly figyelmet szentelt neki

Soros György egyébként személyesen az EBRD-nek is komoly figyelmet szentelt. Soros már 2014-ben Ukrajna uniós integrációjának megkezdése mellett érvelt, és ebben az EBRD támogatására is számított. Egész konkrétan az EBRD-n keresztül kívánta finanszírozni Ukrajna fejlesztését. Mindemellett az amerikai milliárdos – akkor még a Majdan sikerére hivatkozva – már 2014-ben azokat a paneleket használta Ukrajnával kapcsolatban, amelyeket az ukrán uniós csatlakozást támogató politikai erők hangoztatnak 2022 óta. Egész konkrétan 

Soros arról beszélt, hogy Ukrajna hűséget mutatott Európa iránt, és az orosz fenyegetésre hivatkozva sürgette Ukrajna közeledését az Európai Unióhoz.

Az EBRD egyébként a mai napig támogatja Ukrajnát, összesen 7,6 milliárd dollárt bocsátott eddig Zelenszkij kormányának rendelkezésére.

Fotó: Ellenpont

Kármán mandátuma az EBRD élén 2014-ben járt le, de nem került messzire a szervezettől: pályafutását az Erste Banknál folytatta. A bankcsoport magyarországi ágának pedig 2023-ig egyik tulajdonosa éppen az EBRD volt. Vagyis Kármán nem került messzire a Soros-hálózat ukrán szárnyától.

Kármán karrierjében tehát egyértelműnek tűnik, hogy az államtitkári pozíció inkább kitérőként értelmezhető. A Simor András vezette Magyar Nemzeti Banktól a Soros-hálózat ukrajnai tevékenységéhez való kapcsolódásig minden jel arra mutat, hogy Kármán szintén a baloldaról érkezett Magyar Péter csapatába.

Borítókép: Magyar Péter és Kármán András (Forrás: Facebook/Rákay Philip)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.