Végjáték előtt a belgrádi sakkjátszma

Mentsd meg Szerbiát, lődd magad főbe, Szlobodan! – énekli a felajzott tömeg péntek este, a Republika téren, Belgrád központjában. A szervezők szerint lehetnek félmillióan. Ez vélhetően túlzás, de az biztos, hogy százezres tömeg kíváncsi a DOS, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék újabb tüntetésére. A hatalamas téren mozdulni sem lehet, a demonstrálók a környező utcákba szorulnak, ahol kivetítőkön kísérhetik figyelemmel a szónokokat. Idősek, fiatalok és gyermekek átszellemülve fújják a sípokat, és skandálják a Milosevicsről az elmúlt napokban elterjedt slágert. Sokan extázisba esnek, olyan hangosan ordítják: Gotov je! – vége van!, és Pobedili szmo! – győztünk!, hogy szinte dübörög tőle a beton.Ez nem 1996 tele, most győzni fogunk – jelenti ki óvatos felvetésünkre az Otpor egyik vezető aktivistája, Milos Milenkovics, az egyetemistákból verbuválódott szervezet ütött-kopott irodájában, még a tüntetés előtti délutánon. Pedig a helyzet nagyon sokban hasonló. 1996-ban – az ellenzék állítása szerint – a Milosevics-adminisztráció a helyhatósági választások eredményét csalta el. Akkor két hónapig jártak, napirendszerűen tüntetni Szerbia lakói. A Zajedno, vagyis az Együtt koalícióval szemben mégis a kivárás taktikája bizonyult erősebbnek: minden maradt a régiben.– Most nem zavarja a képet Vuk Draskovics, aki ’96-ban nem tudta, hová álljon. Ráadásul most sokkal többen akarnak változást. Nemcsak a megrögzött ellenzékiek, hanem a szerb radikálisok és az egyház is a rezsim ellen fordult. Vojiszlav Kostunica egységet teremtett – ecseteli az erőviszonyokat Milenkovics. – Kell-e félni a megtorlástól? Fegyverrel még mindent a visszájára lehet fordítani – mondjuk, mire az aktivista elmosolyodik: nézzenek körül a Republika téren, számolják meg, hány rendőrt látnak.Egyet sem...A saját állításuk szerint 25 ezer, nem hivatalosan nyilvántartott tagot számláló Otpor központja Belgrád sétálóutcájában, a Kneza Mihailán, egy kétszobás lakásban működik. Ma már az egyetemistákon kivül mindenki segíti őket, a középiskolásoktól a nyugdíjasokig. Az irodában érezhetően feszült a légkör, nagy a sürgés-forgás. Miután a választási kampányban összefogott a teljes ellenzék, az Otpornak elsősorban a tüntetések megszervezésére kell összpontosítania. Szét kell szórni a felhívásokat, ki kell rakni a plakátokat: naponta két-három demonstrációt is tartanak.Kostunica nem azonos Kusturicával...A Kneza Mihailán egy nyolcévesforma gyerek is ellenzéki szórólapokat osztogat. Egy pljeszkavicát – a hamburger balkáni megfelelője – árusító asszony rendőröket ugrat: Gotov je! Vége van, veletek mi lesz, fiúk? A sétálóutcán kisebb tömeg verődik össze. Kivételesen itt most nem rendezvény kezdődik, hanem a napraforgóolaj érkezik a boltba, amit az elmúlt években ritkán kapni, akárcsak a cukrot. Benzint pedig csak „dajcsmarkért” lehet vásárolni, a dinár árfolyama hétről hétre zuhan a német valutához viszonyítva– ad rövid betekintést egy hölgy a Milosevics-éra alatt kialakult pénzügyi viszonyokba. Egy másik kirakat előtt másik csoportosulást látunk, nagy képernyős tévén a jugoszláv–magyar olimpiai vízilabdameccset nézik az emberek. Nyugodtan felfedhetjük kilétünket, hiszen még senki sem tudja a végeredményt.A délután kettőkor kezdődő demonstrációra még csak néhány ezren jönnek el, köztük egész iskolai osztályok, akiket már egykor elengedtek a tanítási óráról. A tüntetést itt inkább – az angol eredetiből átformálva – mitingnek, találkozónak nevezik, utalva rá, hogy a városok lakói addig „találkozgatnak” a központokban, amíg Milosevics végre lelécel.Pedig az esti eseményekre még kevésbé illik a „találkozó” kifejezés. – Vojska, vojska, vojska! – üvölti Zoran Djindjics, a Demokrata Párt elnöke, a DOS – koalíció kampányfőnöke a hadsereg szót szerbül, kilenc óra körül, a szónoki emelvényen. Szavait talán még a külvárosi házak falai is visszhangozzák. A hatalom egyelőre kerüli a konfliktust. Nemhogy katonákat, még rendőröket sem vezényeltek a térre. Egy Gotov je! feliratú plakátokba burkolózott idősebb férfi szerint ha fegyvert fognának a tüntetőkre, a fegyvereseket azonnal széttépné a tömeg. Nem valószínű, hogy engedelmeskednének a felsőbb parancsnak – teszi hozzá. Közben Djindjics emlékezteti rá hallgatóságát: tudomásuk szerint a katona- és rendőrlaktanyák állományának kétharmada Kostunicára szavazott. A demokrata párti vezér hétfőn kezdődő általános sztrájkra szólítja fel a hallgatóságot. Egy újabb szónok lép elő: Szerbia–Jugoszlávia törvényes elnöke Kusturica, ö...ööö... Kostunica – dübörgik hangját a hangszórók a levegőbe. Hatalmas röhögés. Tényleg, ki tudja, meg tudja-e dönteni Vojiszlav Kostunica népszerűsége Emir Kusturicáét, a világhírű szerb filmrendezőét? Ez bizony kényes kérdés, hiszen az Egyesült Államok külpolitikusai máris ultranacionalistának bélyegezték a győztes, még be sem iktatott elnököt.Ceausescu vagy Horn Gyula sorsa?A belgrádi szombat délelőtt ugyanúgy zajlik, mint bármely más kelet-közép-európai nagyvárosban. Forradalmi láznak jele sincs. Hihetetlenül lerobbant, betört ablakú, görbe áramszedőjű trolibuszok araszolnak a mi budapesti Rákóczi útunknak megfelelő Tereziján. Az átlag 70-80 márkányi havi fizetésből élők, szegénységük látszatát megcáfolva, feltűnően sétálnak tömött bevásárlószatyorral. – Ez a főváros központja, ne tévessze meg önöket, amit itt látnak – mondja Szasa Mirkovics, az egész országban sugárzó független rádió, a B2–92 vezetője, egyben az ANEM, azaz a független elektronikus médiahálózat elnöke, akivel a Moszkva Szálló kávézójában találkozunk. – Látnák csak, mi a helyzet például Kragujevácon, ahol a NATO lebombázta a legnagyobb munkaadót, a Zastava autógyárat. Az emberek még vécépapírt is árulnak a közért előtt, hogy megéljenek valahogy – mondja, hozzátéve: ha ez így megy tovább, Milosevics könnyen olyan helyzetbe kerülhet, mint Ceausescu. Szerinte Milosevics már le is lépett volna, csak Mira Markovics, az elnök harcias felesége, az Egyesült Baloldal (JUL) vezetője tartja vissza. Ő a pletykák szerint a tüntetők ellen akarta vezényelni a tankokat, amikor az ellenzék tiltakozásba kezdett a hivatalos választási eredmények miatt. Csak a Szerb Szocialista Párt mérsékeltebb vezetői győzték meg Milosevicset, hogy ne öntsön több olajat a tűzre.– Ha nem a nép távolítja el Szlobót, akkor a pártja teszi majd meg. Könnyen úgy járhat, mint Horn Gyula Magyarországon – jelzi tájékozottságát, kiegészítve azzal, hogy mérsékeltebb és fiatalabb politikusok lépnek majd előtérbe. Kérdésünkre, hogy mekkora esélye van egy fegyveres konfliktusnak, Mirkovics találgat: az lenne a legjobb, ha Milosevics elismerné az eredményeket, s önként átadná a székét. Ez még mindig csak fél győzelem lenne, hiszen hátravannak a szerb parlamenti választások, emellett, Djukanovics montenegrói elnök hibás bojkottpolitikájából eredően, a jugoszláv parlamentet nem sikerült meghódítanunk. A másik verzió, ami sajnos elég valószínű, hogy az elnök megkutyálja magát, és ugyanazt csinálja, mint 1996-ban: azaz kivár. Néhány hónapnál tovább azonban ezt sem teheti, mert a katasztrofális gazdasági helyzet miatt félreállítják. Egy fegyveres konfliktusnak ennek ellenére kevés a valószínűsége. Hétfőn elkezdődik az általános sztrájk, országos útlezárásokkal. A rezsim melyik vezetője meri majd a blokádot állító parasztok ellen vezényelni a sereget? Amikor nem tudhatja, melyik katona fordítaná ellene a puskacsövet, – magyarázza, hozzátéve: ez a harc vidéken fog eldőlni. A kisvárosok káderei, akik sokkal inkább tartanak a lincshangulattól, a családjuk megaláztatásától, maguk is nyomást fognak gyakorolni az elnökre. Mirkovics úgy véli: a NATO a bombázásokkal legalább öt százalékot hozott Milosevicsnek, a rezsim azt állítja, hogy a szegénység okát az újjáépítés hatalmas költségeiben kell keresni.A legendás B2–92 vezérét a független média elleni atrocitásokról kérdezzük. Ő azonban legyint. – Egyes rádiósoknak egy-egy napot a rendőrségen kellett tölteniük, de komolyabb bántódása senkinek sem esett. Sokkal rosszabb, hogy illegalitásba kellett vonulniuk. Bár vidéken harminckét rádióadó és húsz helyi tévécsatorna idézi rendszeresen az adásukat, az internetes műsoruknak pedig nyolcvanezer hallgatója van, Belgrádban ellenben csak tévékészülékkel lehet fogni a B2–92-t. – Vidéken sokkal több hiteles forrásból tájékozódhatnak az emberek – mondta el Szasa Mirkovics.Dusán Vasziljevicssel, a Demokrata Párt alelnökével egy kávézóban futunk össze, nem messze az egykori belügyminisztériumtól. A kormányépület külleme tavaly óta – amikor egy NATO-bomba enyhén szólva megrongálta – mit sem változott. Nem sokat költhettek a renoválásra. Most palánkok veszik körbe, rajta olyan óriásplakátokkal, amelyeket Belgrádban ezrével láthatunk. Miután a média nagy részét Milosevics uralja, a kommunikációra – természetesen a tüntetések mögött – ez az ellenzék egyik leglátványosabb s talán leghatékonyabb módszere.Vasziljevicstől azt kérdezzük, hogy miért nem a legtámogatottabb ellenzéki politikust, Zorán Djindjicset jelölték Milosevics ellenében. Szerinte Djindjics nem tudott volna ilyen eredményt elérni, nem lett volna képes egységet teremteni a tizennyolc ellenzéki párt között. Karakterével, mérsékelt politikai nézeteivel, azzal, hogy eddigi politikai pályafutása alatt nem változtatott elképzelésein, és sohasem volt kommunista, Kostunica az a jelölt, aki most az ellenzéki egységet megtestesíti.Nacionalista alternatívaAzokra az amerikai és nyugat-európai nyilatkozatokra, amelyek szerint Kostunica túlságosan nacionalista és nem Nyugat-barát, némi büszkeséggel azt válaszolta: ha valaki nem majmolja a Nyugatot és nem hódol be az amerikai érdekköröknek, az jó értelemben vett nacionalista. – A legfontosabb, hogy a demokratikus váltás létrejötte után újragondolják Koszovó sorsát – emeli meg hangját Vasziljevics, hozzátéve: szó sem lehet Nagy-Albánia létrejöttéről. Ezt a Nyugat is tudja. Nem lehet Macedóniát veszélybe sodorni. Szerinte mindenképpen nagyobb autonómiát kell majd adni Koszovónak, de vissza kell csatolni Szerbiához. – Nemcsak Koszovó sorsának rendezése halaszthatatlan, hanem annak a félmillió boszniai és kétszázezernél is több koszovói menekültnek is, akik jelenleg Szerbiában vannak. Biztos vagyok benne, hogy Kostunica a balkáni béke útjára lép – mondja.Szombat este. Újvidék. Igyekeznünk kell, hogy még a nyolc órai miting kezdete előtt a főtérre érkezzünk. Jó helyet akarunk. Amikor odaérünk, alig egy-kétszáz ember lézeng a városháza előtt. Érdekes, hiszen előző este Belgrádban ilyen idő tájt már több tízezren tüntettek a Republika téren. Beülünk egy cukrászdába. Már a második sampitát – helyi krémes süteményt – és limonádét gyűrjük le, de még mindig semmi, csak a zene ordít. A gyerekek élvezik a helyzetet, a pódiumon táncolnak, produkálják magukat. Újabb süteményt rendelünk. A kávézó falán egy érdekes plakát ragadja meg a figyelmünket: a Nemzetközi Tenisz Szervezet a választások másnapjától szeptember 29-ig nemzetközi juniorversenyt rendezett Újvidéken. Talán a Nyugat mégsem ítéli olyan félelmetesnek a helyzetet?Háromnegyed kilenc körül a városháza emeletén felbukkan az első szónok: ekkor már legalább öt-hatezren vannak. A beszéd azonban rövid, s újabb politikus sem áll az erkélyre. Az épületben a tüntetés fő szervezőjét – miután a terem erkélyéről elszavalta beszédét – a hétfőn kezdődő általános sztrájkról kérdezzük. Szerinte a közintézmények biztosan leállnak, nem lesz tanítás sem. A felsőoktatási tanév egyébként éppen hétfőn kezdődött volna, ám az egyetemisták és a főiskolások sem ülnek be az iskolapadokba. Mint mondja, nem biztos, hogy érdemes teljesen leblokkolni az ország működését, mert ez akár a visszájára is fordulhat. Gondoljunk csak bele – magyarázza –, ha napokon keresztül kenyeret se tudnánk venni, nem juthatnánk el tömegközlekedéssel egyik helyről a másikra, hát nem biztos, hogy sokág támogatnánk a tiltakozás e formáját. A magáncégeknek sem lehet megtiltani, hogy kinyissanak. Ki állná a veszteségeiket? Ők saját belátásuk szerint dönthetnek. De a sztrájkra természetesen szükség van, és addig csináljuk, amíg csak kitartanak az emberek. Azonban van más receptünk is – zárja le a beszélgetést, jelezve, hogy sejtetéséről többet nem akar elárulni. Ismét csak a zene marad, a kivetítőn pedig Kostunica beszédeiből láthatunk rövid bejátszásokat.A demonstráló tömeg közé vegyülünk. Itt sem tudnak konkrét választ adni arra, hogy vajon mi történik majd a következő napokban. Az esetleges fegyveres összecsapásról sem mondanak mást, csak annyit, hogy a nép nem fél. Elszánt és bármire képes...