A csalódás voksa

A Román Munkáspárt plakátjáról a fitt és fiatal Nicolae Ceausescu mosolyog le a választóra, alatta felirat: Jó napot kívánok! Engem lelőttek. Önöknek jobb? A nyilvánvalóan demagóg kérdés mégis jogos: a vasárnap szavazni induló román polgárnak nem jobb. A havi infláció három százalék körül van, a felmérések szerint egymillió-háromszáznegyvenezer család (ez közel ötmillió ember) adós a házfenntartás költségeivel, az életszínvonal a diktatúra legsötétebb évében, 1989-ben mért értéknek alig több mint fele... A minimálbér nincs tízezer forint, az átlagfizetés nem éri el ennek dupláját, miközben például az élelmiszerárak magasabbak a mieinknél – nem csoda hát, hogy a növekvő szegénység okán az ország a „tbc hazája Európában”.Vasárnap úgy megy voksolni az ország, hogy minden valószínűség szerint visszaemeli Ion Iliescut és pártját a hatalomba. A kérdés csak az, hogy lesz-e abszolút többsége a Szociális Demokrácia Romániai Pártjának, és ki fut be a volt megyei párttikár és államelnök mellé másodiknak. A jelenlegi kormányfő, Isarescu és egy volt miniszterelnök, Stolojan volt eddig az esélyes, ám az utóbbi hetekben gőzerővel jött fel a népszerűségi listán a nagyromán párt vezetője, az idegengyűlölő Corneliu Vadim Tudor (Tudor választási kampányában nagyon aktív szerepet vállalt a világhírű román zenész, a pánsípművész Gheorghe Zamfir, kinek legújabb lemeze Magyarországon is a toplistákon van). Ha Vadim befut másodiknak, az katasztrófa lenne Románia számára – tartja a kissé későn észbe kapó román értelmiség –, mert már Iliescu sem partiképes a világ fejlettebb felén, arról nem is beszélve, hogy a második forduló ki-ki alapon történő választásán bekövetkezhet a rémálom. Közéleti személyiségek egy csoportja ezért aztán felszólította az Isarescu–Stolojan– Frunda–Petre Roman négyest, hogy lépjenek vissza egymás javára, mert ha egy marad közülük, akkor biztosabb a Vadim elleni küzdelem.Négy esztendővel ezelőtt a reményre szavazott Románia, amikor esélyt adott a Demokrata Konvenciónak, most a reménytelenség hozza vissza Iliescuékat. Ezek legalább nem veszekednek, és tudják, hogy mit akarnak – tartja az átlagromán, és a maga módján igaza van. A koalíció egy percig sem működött olajozottan az elmúlt esztendőkben, s azt még a politikai ellenfelek is elismerik, hogy az RMDSZ volt a legmegbízhatóbb, legkiszámíthatóbb tagja. A Roman-féle Demokrata Párt a politikai zsarolás legrafináltabb eszközeivel belülről erodálta az új hatalmat, alapvető kérdésekben sem sikerült egyezségre jutni és főleg lépni. Nem oldódott meg az államosított ingatlanok kérdése, nem történt meg az áttörés a gazdasági szerkezetátalakításban (a privatizáció sem úgy történt, mint ahogyan azt a kampány alatt megígérték), nem rendeződött a választók számára megnyugtatóan a földek, erdők, egyházi javak kérdése. A sok belső feszültség erősítette a politikai instabilitás érzését, és ez elriasztotta a külföldi befektetőket, akik lassan beleuntak a kivárásba. Románia némi nyugatra tekintő jobbra igazodás után újra balra fordul – sokak szerint ezzel végképp bezárva minden Európába vezető kaput. Nem csoda hát, hogy egy friss nemzetközi közvéleménykutatás szerint a román lakosok a legkevésbé büszkék hazájukra: a megkérdezettek csupán negyvenhat százaléka gondolja ezt, szemben a listavezető kanadaiak kilenvennégy százalékával.Hogy mit érez vasárnap a romániai magyar szavazó, azt nem egyszerű megfogalmazni. Az RMDSZ négyéves hatalmi pozíciójának talán legnagyobb eredménye, hogy a román átlagpolgár számára bebizonyította: nem dől össze a világ, ha a magyarok a kormányban vannak. Az értelmesebb szavazókban még szimpátiát is ébreszthetett az a következetesség, amellyel – nem ritkán még saját érdekei ellen is – kitartott a koalíció mellett. A magyarok közül sokan árulásként élik meg ezt a konokságot – úgy tartják, hogy amikor az önálló magyar egyetem létrehozásának kudarcba fulladása kapcsán kilátásba helyezték a kenyértörést, nem kellett volna visszatáncolni. A funkciójukat féltők győztek akkor az elvekhez ragaszkodók fölött – tartják a szervezet belső ellenzékével szimpatizálók, akik úgy gondolják, az RMDSZ ekkor vesztette el hamvasságát és lett egy a bukaresti (balkáni) pártok közül.Tény, hogy vannak eredményei a kormányzásnak – egyéni szinteken mindeképpen. Aki közel volt a kondérhoz, meríthetett, a közösségnek csurranó-cseppenő eredmények megítélése már nem ilyen egyértelmű. A kudarcok listája hosszabb az eredményekénél, de aki elégedetlen a kormányzati munkával, maximum anynyit tehet, hogy otthon marad vasárnap. A listás módszer miatt ugyanis nem választani lehet Romániában, hanem csak szavazni – a szavazólapra kerülő jelöltekről korábban és máshol döntenek.Az RMDSZ jelenlegi vezetésének óriási szerencséje van azzal, hogy belső ellenzéke józanul gondolkodik, és a választás előtt nem vállalta fel a kenyértörés kockázatát. Ha például Csapó József leköszönő szenátor elindul függetlenként Nagyváradon, Kolumbán Gábor pedig ugyanezt teszi Székelyudvarhelyen (utóbbi különben egy erősen vitatott szavazattal maradt alul az RMDSZ-es előválasztáson), és Kincses Előd jelölését nem sikerül megfúrni, akkor Markóéknak nagy valószínűség szerint nem lett volna meg a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalék. Ez most sem egyértelmű – miközben a közvélemény-kutatók szokatlanul magas, hetven százalék fölötti részvételt ígérnek, a magyarság már a helyhatósági választásokon sem árult el túl nagy aktivitást. És nem kevesen vannak azok, akik úgy gondolják, a mostani RMDSZ-vezetés nem őket képviseli, ezért vagy otthon maradnak, vagy csak azért mennek el voksolni, hogy mondjuk az Isarescu elnökjelöltre adott szavazatukkal a magyargyűlölő Vadimot hozzák hátrányba.Ha vasárnap bejut az RMDSZ (a felmérések szerint jelenleg hat százalékon áll, tehát bejut), nagy kérdés, hogy akarja-e majd az Iliescuékkal való közös kormányzást. Pár hónapja még egyik fél sem határolódott el egyértelműen – Iliescu magyar katonasírokat koszorúzott, és arról beszélt, hogy nincs ellenére a többnyelvű helységtábla, pártja pedig – most először – magyar nyelvű plakátokon, magyar napilapokban megjelentett hirdetésekben népszerűsítette magát, az RMDSZ vezetői pedig készek voltak „ésszerű kompromisszumokra”. Az biztos, hogy Iliescunak nagyobb szüksége van az RMDSZ-re, mint fordítva: a kormányban levő magyarok olyanok, mint a bokréta a román demokrácia kalapján – azt igazolják, hogy nemzetiségügyben minden rendben a Kárpátok alatt.Az elmúlt napokban távolodtak az álláspontok: a volt elnök túlzónak találja az igényt az anyanyelvű közigazgatási nyelvhasználatra, nem tartja szükségesnek a nemzetiségi egyetemet, és a magyarországi románok elmagyarításáról beszél. Az RMDSZ is határozottabb lett az esetleges koalíció kérdésében, egyre keményebben határolódik el a lehetőségtől. Ám az emberek már nemigen hisznek a politikában – sokan gondolják azt, hogy ez csak a kampányfinis koreográfiája, menetrendszerű magyarriogatás, mely mindkét felet a részvételre mozgósítja.Az RMDSZ különben nemigen tudott újat kitalálni. A kilencvenhatos retorika megbukott: most már nem lehet előjönni a magyar egyetemmel, a vagyonrestítucióval, az autonómiatörvénynyel. Váltani kellett a retorikában, a hangsúly a gazdasági kérdéseken van és az össztársadalmat foglalkoztató problémákon. Kemény dilemma ez: úgy kell kitörniük az etnikai gettóból, hogy közben ne veszítsék el a csak a magyarság köreiből kikerülő szavazóikat.A választás előtti hangulatot talán az Erdélyi Napló legfrissebb számának jegyzetírója fogalmazta meg a legpontosabban, amikor Saint-Exupéryt idézte: ha majd gyönyörködni akarsz a lepkékben, egy darabig el kell viselned a hernyókat!