időjárás 16°C Helga 2023. október 3.
logo

A nagyobb cégek többet adnak

2000.11.29. 23:00

Nagyon sokszor kért adományokat a lakosságtól a rászorulóknak a Magyar Vöröskereszt az elmúlt időszakban. Mára úgy tűnik, hogy a kispénzűek kissé belefáradtak ebbe, a nagyobb cégek viszont mind gyakrabban adakoznak. A 119 éves karitatív szervezet ma tartja tisztújító közgyűlését.Tíz évvel ezelőtt Romániának, majd a nagy árvíz idején a lengyeleknek, később a törökországi földrengés érintettjeinek, Kárpátaljának, a Vajdaságnak s évekig a magyar ár- és belvízkárosultaknak a kispénzűek adományoztak a leggyorsabban. Talán azért – vélekedik Morzsányi Éva, a Magyar Vöröskereszt főtitkára –, mert ők igazán átérzik, milyen szegénységben élni és nélkülözni. Az utóbbi időben azonban valamivel nehezebb a lakosságot mozgósítani. A nagy tragédiák alkalmával ugyan még mindig szívesen és sokan adakoznak, de a lelkesedés alábbhagyott. A nagyobb cégek viszont egyre gyakrabban segítenek.A Magyar Vöröskereszt jövőre lesz 120 éves. Jelenleg 354 ezer fizető tagja van, s 25 ezer önkéntes tevékenykedik 146 területi szervezetnél.Morzsányi Éva sikeresnek nevezte a szervezet hajléktalanellátásban betöltött szerepét, s kiemelte a hazai árvizeknél és belvizeknél nyújtott segítséget. Mint mondta: az elmúlt két évben egymilliárd forintnyi adományt gyűjtöttek össze azoknak, akiknek otthonát a víz károsította. Hozzátette: hatékonyan segítenek a háborúkban, természeti katasztrófákban egymástól elszakított családok felkutatásában. Megemlítette: statisztikájuk szerint az elmúlt négy évben 18 ezerrel csökkent az első véradók száma, a rendszeres véradóké azonban még így is 250-300 ezerre tehető. Az elmúlt két évben nem volt vérhiány Magyarországon. Ez annak is köszönhető – vélekedett Morzsányi Éva –, hogy a Vöröskereszt prioritásként kezelte a véradás megszervezését, s megfelelő az együttműködésük az átszervezett vérellátó szolgálattal.A Vöröskereszt költségvetési támogatása eddig követte az inflációt. Morzsányi Éva sajtóhírekből értesült arról, hogy egyes elképzelések szerint 2002-ben jelentősen csökkentenék az állami hozzájárulást – de erről hivatalosan senki sem egyeztetett a szervezet képviselőivel.A nyugat-európai országokban a Vöröskereszt főként egészségügyi feladatokat lát el. Több államban a mentőszolgálatot is ők üzemeltetik. A volt szocialista országokban inkább társadalmi szerepet töltöttek be, mozgósították a lakosságot a szociális segélyezésre, s véradást szerveztek. Morzsányi Éva hangsúlyozta: a jövőben szeretnének a véradáson kívül más egészségfejlesztési feladatokban is részt venni, s a Vöröskereszt működésébe minél több fiatalt bevonni.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.