Az erkölcs jogán

Faggatja a riporter a fővárosi ügyvédi kamara elnökét – no nem túl rámenősen, éppen csak annyira, amint két civilizált, jogtisztelő polgár meghányja-veti a világ dolgait a kíváncsi kamerák előtt. Arról folyik a szó, hogy több társadalmi szervezet követelése ellenére miért nem zárták ki a kamarából azt az idős ügyvédet, aki több független forrás egybehangzó állítása szerint fél évszázada bestiális, halálba torkolló politikai kihallgatások részese volt – értelemszerűen nem a passzív oldalon.A kamaraelnök korunk egyik sokat szereplő sztárügyvédje. (E titulust az ezredvégen azokra szokás alkalmazni, akik a „közszolgálati” médiaszereplések joghézagába betüremkedve játszszák ki az ügyvédi szolgáltatások hirdetésének tilalmát.) Elnökként mégsem engedhet meg magának átlátszó propagandaszólamokat, hogy a szóban forgó vallatási specialistát csakis sokrétű nyelvtudása miatt alkalmazta volna a franciás műveltségre mindig is sokat adó ÁVH – ehelyett marad a kaptafánál: a jogra hivatkozik. Azt mondja, akkor kellett volna szólni, amikor a sokoldalú ügyvédtársat felvették a kamarába – visszamenőleges hatállyal már nincs mód vizsgálni, méltatlan-e a kolléga e kényes hivatás gyakorlására. (Talán a belépési ívek nem voltak elég körültekintők: nem tartalmaztak például olyan kérdést, amely a tagjelölt körömeltávolítási szokásait firtatta volna.) Mivel pedig a kamara tagjaként nem merült fel ellene „emberség elleni” kifogás: késő bánat, utánunk a vízözön, a pénztártól való távozás után nem fogadunk el reklamációt.Mi tagadás, ez a visszamenőlegességi passzus igencsak szíven ütött. (Ilyen alapon Mengelének is jó esélyei lennének a magyar orvoskamarában.) Lehet ugyanis, hogy a kamarai törvény ilyesmit ír elő – ám a gyakorlatban ez nem jelent egyebet, mint hogy a kamarai felvételiztetők csalhatatlanabbak, mint a római pápa: amit egyszer kinyilvánítottak, az úgy van és punktum. Szent és sérthetetlen döntéseiket új ismeretek és adalékok felbukkanása esetén sincsen mód felülbírálni, perújrafelvételnek nincs helye. Még az a tétel sem érvényes rájuk, mint bármely mezei jogalanyra, miszerint „a törvény nem tudása nem mentesít a felelősség alól”. Ők ugyanis tudják a törvényt, ez a kenyerük – legfeljebb ama körülményekről nem hajlandók tudomást venni, amelyek némely kollégájukat a józan ész szerint haladéktalanul kizárnák a szakmai klubból. Közben a „példás” módon megvédett kamarai tagról portréfilmet készített – közpénzen – a közszolgálati tévé. A riportalany előbb végigcsinálta a forgatást, majd személyiségi jogaira hivatkozva megtiltotta, hogy az elkészült műsor adásba menjen. A Magyar Köztársaság jogállam – így hát azon az estén műsorváltozás volt az Magyar Televízió programján. A jogállam polgára pedig (aki bohó idealistaként a lelke mélyén erkölcsállamot remél) megjegyzi magának: elkerülendő, hogy e jogtisztelő kamara tagjainak a karmai közé kerüljön. Az erkölcs jogán érvelni ugyanis semmi esélye.