Kincsvadászat a piramisokban

Az emberi alaptermészethez éppen úgy hozzátartozik a kincskeresési hajlam, mint a játékokhoz való, életkortól független vonzódás. És vajon létezik-e izgalmasabb játék az egyiptomi piramisok feltörésénél, ahol a többtonnás kőlapok mögött titkos csapdák és szörnyűséges átkok várják a betolakodókat? Igaz, a Nílus menti birodalom fénykorában ez a tevékenység véresen komoly erőfeszítésnek számított, mert a fegyveres őrökkel védett királysírokat – a bennük elhelyezett értékek csábereje miatt – mindenre elszánt rablóhordák fosztogatták. Az efféle vállalkozásokat több-kevesebb siker kísérte, de tény, hogy a nagyobb, gondosabban megépített és ügyesebben elrejtett sírkamrákba csak az egyiptomi birodalom bukását követően juthattak be az aranykeresők. A gizehi piramisok megnyitása azonban messze felülmúlta a sziklába vájt sírkamrák, labirintusok feltárásának nehézségeit. Dzsószer fáraó múmiáját például még annak ellenére sem sikerült megtalálni, hogy piramisa a Kheopszéhoz és Khephrénéhez képest törpének számít. Egyedül a Mükeriosz egykori nyughelyén találhatók konkrét bizonyítékok arra vonatkozólag, hogy ide még a szaiszi korszakban (a XXVI. dinasztia idején) sikerült behatolni. A Kheopsz-piramisnak ekkor még csak az alsó részét ismerték meg, ám a megtalált bejáratot a római uralom idején olyan gondosan elfalazták, hogy az arabok később meg sem találták.Egyes források szerint Mámún kalifa volt az első, aki hosszú, kínkeserves munka után behatolt a Kheopsz-piramis belsejébe. Nem finomkodott sokat: faltörő kossal esett neki az építménynek, ezzel döngette az egyenként két és fél tonnás kőtömböket, s ahol üregre utaló hangokat hallott, ott tűzzel kezdte hevíteni, a repedésekbe pedig ecetet öntött. Az igazi bejáratra így sem talált rá, ehelyett a folyosót elzáró egyik gránittömböt megkerülve hatolt be abba a felső járatba, amelynek vágatán a látogatók ma kényelmesen fölsétálhatnak a sírkamraként nyilvántartott helyiségbe. Kheopsz temetkezési helyét azonban Mámún kalifának sem sikerült megtalálnia, sőt a későbbi próbálkozások is kudarcba fulladtak. Elképzelhető, hogy a piramis sírkamráját már a perzsa uralom (Kr. előtt 342–332) alatt teljesen kifosztották, de az is valószínű, hogy az építmény centrumában kialakított kamra csak megtévesztésül szolgált. A Kheopsz-piramis hihetetlenül bonyolult alaprajza számos rejtekhelyet kínál, sőt olyan feltevések is napvilágot láttak, hogy magában a piramisban is lehetnek még földerítetlen kamrák és járatok.Ilyen előzmények után nekünk, akik sem kalifák, sem faljárók nem vagyunk, vajmi kevés esélyünk lehet arra, hogy a fáraóval együtt eltemetett kincset megtaláljuk. Egy reményünk azért mégis marad: a közelmúltban kibocsátott Fáraók kincse sorsjegyen, ha nem is arany aranyszarkofágot, de kincsnek is beillő 2,5 millió forintot kaparhatunk ki magunknak. A sorsjegy már első ránézésre is különbözik a hasonló jellegű nyereményszelvényektől, mert három piramis és a szfinksz is elfér rajta. Ez utóbbin a rochette-i kő hieroglifáihoz hasonló jelek láthatók, ám ezeket nem bonyolult összevetésekkel, hanem egyszerű „lekaparással” kell megfejtenünk. A körömmel, pénzzel, bicskával, vagy külön e célra kiképzett szerszámmal lekapart felület alól számok bukkannak elő, amelyek közül néhány a szfinksz tőszomszédságában látható piramisokon is föllelhetők. A kincskeresés ezzel a művelettel lényegében be is fejeződik, hiszen a fölfedezett saját számok már könnyűszerrel egybevethetők azokkal, amelyek a piramisokon láthatók. Mivel kincsvadászat nem létezhet titkos térképek nélkül, a Fáraók kincse sorsjegyen is találhatunk némi útbaigazítást arra vonatkozólag, hogy miként hatolhatunk be a piramis belsejébe. Ezért nem kell Mámún kalifa módjára faltörő kost használni, hanem a szfinksznél alkalmazott lekaparásos módszerrel el kell távolítani a felső réteget azokról a számokról (és csakis azokról), amelyek a saját számok között is megtalálhatók. Ha a piramison lévő sorok egyikéről teljes egészében lekaparhatjuk a védőréteget, talált kincsünk értéke egyenlő lesz azzal az öszszeggel, amelyet az adott sor mellett – arab számokkal – elolvashatunk.Aki arra gondol, hogy ez a művelet nem hasonlítható a valódi kincsvadászathoz, bizony alábecsüli a feladat nagyságát. Előfordulhat, hogy a saját számok valamelyike elkerüli a játékos figyelmét, s utólag, amikor már a piramisok mindegyikét lecsupaszította, rádöbben, hogy tévedett: a sor mégis teljes. Ezért nem árt újból és újból visszatérni a piramisokhoz, és lámpást ragadva pásztázni végig a falon látható írásjeleket. A régi korok kincskeresői sem cselekedtek másként.Mindebből már megállapítható, hogy a Fáraók kincse a türelmesebb szerencsejátékosok kegyeit keresi, ám ez nem jelenti azt, hogy ezt a kaparós sorsjegyet nem lehet villamoson, váróteremben, vagy munkahelyi kávészünetben is kipróbálni. Lehet, de nem érdemes. A piramisok titkának megfejtéséhez elmélyültség kell, amely, mint tudjuk, az alaposság egyik legfontosabb feltétele. Indiana Jones módjára kell a rejtély közelébe férkőznünk, egyik piramisréteget a másik után hódítva meg, mert ha kapkodunk, ha elsietjük a dolgot, könnyen utolérhet bennünket a fáraói átok: a nyeremény ott lebeghet a szemünk előtt, de mi nem tudjuk a sort teljesen összeállítani, s elhajítjuk a cetlit. Ez pedig azt eredményezhetné, hogy a Kheopsz-szarkofág – ami forintárfolyamra átszámítva pontosan két és fél milliónak felel meg – továbbra is a feledés kőfala mögött várná, hogy a kincsvadászok előkeressék.